»Fekete éjszaka, hajnal előtt gépkocsi áll meg a házunk előtt. Benn a szobában légy nesze se hallszik - anyám is alszik, a hugom is alszik -
Fekete éjszaka, hajnal előtt. De hallom a gépkocsist, hallom én Őt. Ül visszadőlve az emberek Réme, nagy símaszőrös a bundája préme,
szemvédő alól hiányzik a szem - (hol lehet hidegebb, künn-e vagy benn?) Fekete szemvédő, rémes az arca - Dérlepett rónákon kereke karca
- földi hideg villám - szerte cikáz s villanyos borzalom kit nem igáz? Dérlepett rónákon kereke karca. S mindig kijár neki iszonyú sarca,
télben is, dérben is, mindig kijár: maga a Törvény ő, ő a Király. Nem szól: csak foga van, nincs neki szája - messze az éjbe ki villog kaszája.
Nem alszik, nem is hall, nincs füle sem, szemvédő mögül hiányzik a szem. Nem is kormányoz ő, utat se lát ő, gondtalan gurul a síkokon át ő:
nem alszik, nem is hall, nincs füle sem. Hol lehet hidegebb, künn-e vagy benn? Rejts el, én vánkosom, pamlagom, arcra! Déren künn titong a kereke rajza,
dereng a holdvilág, téjszin a köd: ő maga sötét e puszta fölött. Tudom, miért ide, s tudom, kiért jött: háziurunk fia halódik, vért köp -
ő, az a mélaszemű fiatal, jó fiú, szép fiú, mégis meghal. Tudom, a rém kiért, s tudom miért jött. Ó én már vénülök, mindent megértek:
meg kell ma halnia, mert sokat élt, mert sokat szeretett, keveset félt. Fullad a melle most - reszket a szája - Künn már a gépkocsis. S villog kaszája.
Gépkocsi állt meg a házunk előtt. Vad kocsis! hiába viszed el őt! Lám fejemben milyen gondolat forgott: meg kell ma halnia, mégis ő boldog:
vad kocsis, hiába viszed el őt! Fojtsad a mellet és száríts velőt - mi baj, ha kereked érettekért jár? Nyugodtan halhat meg az, aki élt már -
virágnak váza, galynak kandaló: teljesült ifjuság tűzre való: - Galy s virág - borzadok! - hideg van - tél van. Zörren az ablak is: odakinn szél van.
Reccsen a gépkocsi, kuccan az eb: álmatlan éjnél nincs keservesebb. Mi az ott? - óra üt - mennyit üt? - éj van. Fehér madár az ott, barna taréjban:
lebben és rebben és párjára tör. (- Vén leány! - - -) éles gyö... éles gyönyör! Komikus vén leány, fonnyad az orcád: Dérlepett rónákon kergeti karcát,
kereke karcát a fekete rém - Jó fiú, szép fiú, mit állsz elém? Porzója bogárülten, magja kirázva: ó boldogan hal meg az, aki virágza:
átkozott csak ki nem élt sohsem: én, álmodó, únt leány, komikus vén. - Hogy ketyeg! - borzadok! - recsegés hallszik. Anyám is alszik, húgom is alszik:
fekete éjszaka, hajnal előtt gépkocsi vág tova házunk előtt.«
Cookies on Poetry Cove