- Hol jár a lelked, éjszivü kapitány,
hol jár a lelked éjszinü paripán?
hol jár megint, hol jár a lelked?
mely hadakat, vadakat vág, kerget?
- Nem az vagyok már, aki valék, szegény
szegénylegény, de büszke, bitor legény,
ki egykor a tilosba vágtam
hej, bitoran, botoran, de bátran!
Mennyi sok kincsem, mennyi sok aranyam
szeleknek szórtam, vége van, odavan!
Most szellemem, miként gerincem
nyugtot eped, s veszi bármi kincsen.
Jer hát, nyugodjunk, jó paripám! Rövid
kantárra foglak! Nézd a tavaszt, ma vig:
kész vendégasztal: lásd a hasznát!
Föl ne ijedj, ha zokogna gazdád:
a nyúgalomnak ára a fájdalom
nekem: mert érzek és nem mondhatom;
neked: mert még röpülni vágynál
és nem ereszt a hideg kantárszár!