Minden reggeli látomásból szemem mögött dal erjed, érik mint nyílt hordóban aromás bor. Ázik az utca friss aranyban
reggeli csengő csengi végig: ezüst hal az arany folyamban. Ó, reggel, gyermek, gyönyörűség! kertek falán át egy karaj lomb
tán a csengő szavára hajlong ó, szent reggeli csengetyűsség! a kapu árnya aranyat vág. Gyenge a nap, szelíd az árnyék
s a lombok zöldje halovány még kacag a csengő tiszta zajjal s nyíló kapukból friss leányok csengetnek vissza víg kacajjal.
Nyíló kapukba mind kiállnak sorfalat állva mint királynak hónuk alatt egy kicsi teknő: hódolni drága adományok
(drága nap aranyozza reggel) s a csengő egyre közelebb jő a nagy csengő a kis gyerekkel s mögötte súlyosan döbög
a méltóságos nagy szekér rejtelmes szürke födelekkel a verőfényes távol utcán s megáll, ha egy kapúig ér.
S az egyik leány közeleg, feszíti mellét, nyújtja karját; s nyílnak az ajtós födelek, melyek a tág kocsit takarják.
Úgy tartja, nyújtja válla, karja az adományt, a drága ládát mint antik urnát régi szobrok; s amint a vak szekérbe önti
ezüstből látsz fellengni fodrot a por gyémántját, füst ezüstjét, szent áldozatnak ritka füstjét nap felé szállni a szekérből.
Ó, mit nekem hogy a szemétből! Isten szemében nincs szemét: fürtödnek, melyből borod erjed, ne hányjad el rohadt szemét:
attól édesebb lesz a bor. Inkább gyönyörködve figyeljed, hogy napban gyémánt lesz a por s hallgasd a szemetes-zenét
amint utcádon csengve terjed.
Cookies on Poetry Cove