Van-e olyan hamvába holt fiatal, Aki mostan fegyvert fogni nem akar? Fegyvert fogni, fegyverkezni csatára, Magyar hazánk védelmére, javára?
Kiestünk volt a háború sodrábul, Irtóztunk a sárgapitykés kabáttul, Elpuhított, nyomorított a német Csúfja lettünk ősapáink nevének.
Hunyadiak, Rákócziék, Bethlenek Idestova már mesévé lettenek, Szondi vitéz, Zrinyi Miklós, Szigetvár, Szájrul szájra itt-amott is alig jár.
Hallottuk a tatár futást, a régit, Török világ, kuruc világ regéit; Kuruc nevet viselt a jó hazafi, Labanc volt a honáruló kurafi.
Hej a labanc! hej aki felmarkolta! Országunkat a németnek eladta,... Akkor támadt az a híres Karaffa, Ki a magyart, mint a búzát aratta.
Leopold volt a labancok királya, Sokat akart, de beletört bicskája, Mert erősen hadakozott ellene Rákóczi, meg a magyarok istene.
Azt akará, annak tudott örülni, Hogy a magyart ő fogja eltörülni, De Rákóczi a magyarság nevébe’ Kurucokkal állott neki elébe.
Most, amivel nagy Leopold nem bira. Abba fogott a hetedik kis fia: Erőlködik, berzenkedik keményen, Elvesztené a magyart, hogy ne légyen.
Nagyot akart, szerzett is ám barátot: Ránk uszíta dühös rácot, oláhot, Ideküldé granicsárját, vasasát, Buda várán felütötte a sasát.
Hetvenkedett, parancsolt is kevélyen, Szép hazánkat felosztotta levélen; Ilyen osztályt nem mindenkor hallani: Alig maradt a hazának valami.
Nem tetszett ez Görgeinek, Kossuthnak, Meg azoknak a kis honvéd fiuknak: Élet-halál! Szuronyt szegezz! előre! Rendre dőlt a granatéros előtte.
Fut a német, fenyeget a sarkával, Fut a magyar, egyengeti tusával: Isaszegnél, Nagy-Sarlónál, meg arrább, Üti-veri kegyetlenül, mint marhát.
Buda várban ott ül Henci kevélyen, Pest városát ágyúztatja keményen; Ha mondanák sem hinné, hogy megakad, Hogy a honvéd megmássza a falakat.
De a honvéd nem késik a dologgal, Megbirkózik ágyúkkal és falakkal; Henci vitéz, ütött nektek az óra: Buda várán leng a magyar zászlója.
Kiseperők hazánkból a németet, Ezt a háromszázesztendős sz........; Megtanulánk hadakozni emberül, Magyarország régi napja felderült.
Most hadd jőjön az a muszka, ha ráér, Lássa, hogyan harcolunk a hazáér; Lássa víni a szabadság gyermekit, Kiket a hon szeretete felhevit.
Nyolc karajcár napi bérünk; ez is jó, Ezer forint nyomorultnak: be szép szó! De nem azért ontja vérét a magyar, Hanem mivel szolga lenni nem akar.
Kétszázezer jó katonánk fegyverbe, Kétszer annyi fiatalság heverve; Négyszer annyi derék férfi, ha kell, több: Hát ha ez is valamennyi fegyvert köt!
Talpra fiúk! kiállottuk a nagyját: Keserülje meg a nemzet haragját Akár német, akár muszka, akármi, Ha merészel orrunk alá piszkálni.
Cookies on Poetry Cove