Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant, A kopja tövén, mintha volna feszűlet. Zsibongva hadával a völgyben alant Ali győzelem-ünnepet űlet.
„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra? Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért, Odaillőt egy huri nyakra!”
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant Zászlós kopiával a gyaur basa sírján: Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant, És pengeti, pengeti, sírván.”
...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap, Kevély üzenettel a bősz Ali küldte: Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad! Meg nem marad itt anyaszülte.
„Szép úrfiak! immár e puszta halom, E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet: Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet. -”
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni.
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma. Jó illatu fűszer, és drága kenőcs... Ali győzelem-ünnepe van ma!”
Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát.
„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”
A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tőrt keze forgat.
„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette!”
Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába’!
„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála!”
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja előtt a had rendre ledűl, Kelevéze ragyog vala balján.
„Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még, Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde! Én láttam e harcot!... Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte.”
Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak.”
Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte!
Cookies on Poetry Cove