Ritka vendég Rácországban Zsigmond a király, a császár: Jól fogadja István vajda, István, kinek apja Lázár:
Hét egész nap látja dúsan, Becsülettel, emberséggel; Nem felejti, ki a gazda, S nem felejti, kit vendégel.
Majd vigasság: zene, tánc, bor Tartja ébren a földházat, Majd ujudvar, öklelés áll, - Hangos erdőn nagy vadászat:
Száz tülök szól, hajt az eb s pór, Nyomja össze a vad berket, Szorul a rés, a lovag lés, Íja pendül, ménje kerget.
Áll a hajsza, vége-hossza Nincs vetélgő hetyke dicsnek: „Magyar a magyar” Zsigmondnak, „Szerb a szerb” Lazárevicsnek;
„Ámbár - mond ez - udvaromnál Van egy apród, csak parányi: Az magyar lesz!... Erdély szülte, Neve Janko Szibinyáni.
Hallod-e Jánk”...! Ím azonban Zörmöl a gaz, reng a sűrü: Nagy csikasz vad ugrik föl, de Visszaperdül, mint a gyűrü -
„Hallod-e Jánk! ím királyod Szeme látja, - s ez jutalma, Hogy te nékem azt a farkast Megkeríted élve, halva.”
Rövid a szó, - gyorsan hangzó Kísérője büszke jelnek: De sokallja, meg se hallja, Már nyomúl a hősi gyermek.
Hol királya, még a tájra Szeme egyszer visszalobban, S a vad állat meg sem állhat: Mind szorítja, űzi jobban.
S majd a róna sorompója Nyílik, amint hajtja ménjén, Majd eltűnnek a sürűnek Lombos, ágas szövevényén.
Itt gyalog száll, - paripája Fel s alá nyerít gazdátlan; Szóla Zsigmond: kár volt, mégis!... Szól a vajda: semmi! bátran!
Jank azonban mind nyomon van: Le, a völgynek, fel, a hegyre, Vadcsapáson, vízomláson Veri, vágja, űzi egyre.
A vad olykor hátra horkol, Foga csattog, szája résnyi, Majd, mint vert eb, kit hevertebb Ostor üldöz, szűköl és nyí.
Már az állat piheg, fárad, Nem az ifju, noha gyermek: Martalékát addig űzi Míg ledobban s vár kegyelmet.
A királyhoz és urához Rabul vonja, szégyenszemre; Szól a vajda: ez nem első! Szóla Zsigmond: „Istenemre!...
Tartom a just e fiúhoz! Enyim a fa, az gyümölcse: Visszakérem. Te kegyelmed Ebben most már kedvem töltse.”
Nem oly hangon volt ez mondva, Hogy sokáig, vagy hiába... Így kerűlt Jank Szibinyáni, Zsigmond király udvarába.
Ott idővel karral s fővel Isten után vitte sokra; Másszor is még, többször is még Járt vadászni farkasokra;
Mint védője a keresztnek, Megrontója büszke tarnak, Idegen nép hőse is lett Derék hőse a magyarnak.
Most is vallják, egyre dallják Szerbhon ifjai, leányi, Guzlicájok hangja mellett: Ki volt Janko Szibinyáni.
De a magyar ajakon is Neve, híre általános: Mert hisz él még... él örökké A dicső Hunyadi János.
Cookies on Poetry Cove