Széchenyi áll itten. Meghalt. Nem hal meg az érdem:
Messze jövendőnek szűli örökbe fiát.
Széchenyi áll itten; végignéz mérnöki szemmel
S műve derék folytán helybehagyólag örül.
Mely riadalma soká vala édentáji mezőnek,
Dúlva, mit a kegyes ég s emberi szorgalom ad,
Széchenyi a sárkányt letöré félisteni karral:
Most kígyózva simúl oszlopa lábaihoz.
Dúlt az elem. Robogó özönét rettegve kis ember,
Hasztalanúl az eget jajja repeszti vala.
Széchenyi szól: s a tétlen erő munkára gyülekszik;
Széchenyi kezd: s ím őt hirdeti máris a vég.