Bús Tisza partjaitól, vándor, ha kit erre hoz útad
Íme! hazád nyelvén szól veled e ravatal.
Itt Baranovszky, honod fia, ment el örök nyugalomba.
Messzefutó pályán itt pihenésre talált.
És Buda bölcsőjét, - vagyonát nyujtá idegen föld,
Szorgalom, áldással fogva baráti kezet.
Majd a munka után megjött a kényelem, ízlés:
Művészet, tudomány honn vala termeiben.
Sírja fölé koszorút, melly el nem hervad, örökzöld
Hála virágaiból hű rokonok keze font:
Futva-fut a csermely, szaporán növekedni folyóvá;
S míg tova és tova száll: bérchona messze marad,
Végre közös tengerbe vegyűl. Azt gondolod, elvész?
Zápor alakban jő: s felbuzog a honi bérc.