ROZGONYINÉ

„Hová, hová, édes férjem?” „Megyek a csatába: Galambócon vár a török, Ne várjon hiába.”

„Megállj, megállj; édes férjem! Ne menj még csatába: Befordulok egy kicsinyég Öltöző szobámba.”

„Én kegyesem, szép hitvesem, Ellenemre jársz-é? Sima vállad, puha kebled Töri az a páncél;

Félve tartod a nagy kardot Remegő kezedben: Mit keresnél, gyönge asszony. Véres ütközetben?”

„Azt keresem, hiv magyar nő, Véres ütközetben, Hogy lehessek, élve, halva, Mindig közeledben:

Súlyos a kard, de nehezebb Százszor is a bánat; Jobban töri, mint a páncél. Kebelem utánad.”

Gyöngyös arany fejkötőjét Sisakkal borítja, Karcsu fűzött selyem vállát Páncélba szorítja;

Kardot is köt: bársony övre Gyémántos fogantyút, Pici piros csizmáira Szép ezüst sarkantyút.

Csalogatja csemegével Muci paripáját; Lebke szellő lebegteti Tengerzöld ruháját;

Széles uton, poros uton Felleget ver a ló, Csillámlik a... villámlik a Fényes acél patkó. -

„Fogadj Isten, húgom asszony, Itt az ütközetben; Nyilat ugyan, amint látom, Hoztál szép szemedben -”

„Uram király, Zsigmond király Nem oly divat már ma Nyillal lőni, mint felséged Fiatal korába’.”

Galambócot a Dunáról Ostromolni kezdik; Folyamon is, szárazon is Egyre törik, vesztik.

Elől, elől Rozgonyival Kedves élet-párja, Hiv szerelme, szép Cicelle, Szentgyörgyi leánya.

Pogány török a Moráván Érkezik új haddal: „Most vitézek! hajós népek! Közül-akarattal!”

Maga vivé Rozgonyiné Ellenök a gályát, Követi a sok dalia Lobogós ruháját.

Szól az ágyu - szokatlanul Durva ozmán fülnek; Hajóira tűz-kanócok, Koszorúk repülnek;

„Vizet! vizet!” a pogányság Orditoz hiában; Mind odaég, bár van elég Víz a nagy Dunában. -

Maga Murad ezt a dolgot Nem veszi tréfára, Közeledik nagy hadával Törökök császára;

Százezerre megyen serge, Sok basával, béggel, Török, tatár - spahi, jancsár, Válogatott néppel.

Kár volt neked, Zsigmond király Mindjárt megijedned, Gyalázaton a pogánytól Egér-utat venned,

Fut a farkas néha-néha, De szikrázó foggal; Népedet te átkeletted Szökve, mint a tolvaj. -

Spahi, jancsár, utóhadnak Ered az inába: Sok rohan ott éles tőrbe, Még több a Dunába;

Gyalogszerrel a király is Csak nehezen futhat; Jó Rozgonyi karja, kardja Csinál néki utat. -

„Hej! ki hozza, kormányozza Ide azt a gályát? Vagy már senki meg nem menti Magyarok királyát?”

„Én, én hozom, gyönge asszony, Hajómat az éjben: Ülj fel uram, Zsigmond király, Te is, édes férjem!”

Lászlóvárott a magyarság Vala bátorságban. Híre futott a csatának Széjjel az országban.

Egy árva szó sem beszéli Zsigmond győzedelmét; Mind a világ, széles világ Rozgonyi Cicellét.