Csak hiába! elmaradt az A világtól, aki vén: Tudta nélkül nagy „fejlődés” Folyt le, s foly e sártekén.
Demokrata lett az úrból, A koldus meg rangra vágy, - Hát’szen úr ki más legyen, ha Többé nincs úr, se jobbágy?
Másszor ő is csak szegény volt, Nyomorult, szánt, megvetett; Nem is igen „ámbiálták” Akkor ezt az életet:
Most közőlünk minden tízből Egy e szép pályán halad; Sőt, ha így gazdálkodunk, még Többségben is lesz a had.
Ne gondolj az utca-sarkra, Oh ne! édes olvasó: Aki ott áll, az nem koldus, Az szegény, szánnivaló;
Könyörülj meg sántán, bénán: Éhező gyermeknek adj: („Ezerennyit” ígér a Könyv - Hanem ez uzsora nagy.)
Koldus ő nagysága hozzád Bekopogtat egy napon, - (És ez egy nap sűrün fordul); Kezdi bókon, hírlapon:
Hogy olvasta rólad ezt, azt... S míg kártyáját forgatod, (Mert beküldte: Chevalier N. N.) Hogy’ fogadd el? nem tudod.
Mutat ordót, bizonyítványt, Köz- s magános levelet; Ha vendég jön, azt kivárja, Négyszemközt marad veled:
Szemlesütve és zavartan Ülsz, mint vádlott a padon: „Ily nagy úron mit segít az Én csekély szolgálatom?...”
Erre ívet von ki zsebből, Szép a kalligráfia, S megmutatja, hogy hová kell A nevét beírnia,
Ki Deákkal és Tiszával Óhajt lenni egy lapon; „Mi jótékony célra?” kérded; „Nemes a cél, mondhatom:
Egy dicső ház végső sarja - (Tudja: Várna, meg Mohács...) Nem lehet, ha birtok már nincs, Sem szijjgyártó, sem kovács.
Volt, igaz, még egy tenyérnyi: De a rozsda és aszály... No, meg Homburg, s a zsidóság... Hanem a rang: az muszáj.”
Végre látod, az egészből Hogy mi lóg ki: a „fizess!” Fanyalogva mondod: „Itt van, - Nem telik sok - pár tizes.”
Te örűlsz, hogy így kiszurtad (Ami nem volt) a szemét: Ő örűl, hogy a népkonyhán Meglesz mára az ebéd.
Cookies on Poetry Cove