Mi lelt téged bús gilice madárka? Párom után nyögdécselek bezárva; Vas kalitkám csillog-ragyog, aranyos: De a lelkem, -
Hejh! a lelkem Fenekéig zavaros. Mi lelt, mi lelt, szőke asszony, kékszemű? Társam után az én szivem keserű:
Oroszlányom viaskodik csatában, Én pediglen Fogva vagyok Büszke Bécsnek várában.
Büszke Bécsnek rettenetes császárja! Minek engem itt tartani bezárva? Miért reszket koronádnak gyémántja? Elbocsáthatsz:
Gyönge kezem Koronádat nem bántja. Szabadságra könnyű módon szert tehetsz, Szőke asszony, elbocsátlak, elmehetsz:
Csillapítsd le lázadozó férjedet, Békességért Hejh! örömest Odaadlak tégedet.
Szőke asszony útnak ered, meg sem áll, Férje-urát fölkeresi Újvárnál; Szólana is, köszönne is: hiába!... Oda borul,
Mint a bokor, Odaborul nyakába. „Ingó-bingó rózsabokor vállamon, Hozott isten, édes-kedves angyalom!
Isten hozott, úgy ha jöttél, szép virág; Hogy eresztett Volna másként Az a bécsi porkoláb.”
Hátratekint a szép asszony, de nem szól, Háta mögött áll a cseh kém, tudja jól: Császár küldte a cseh kémet utána, Hallgatózni,
Leskelődni Békeszerző szavára. „Ingó-bingó rózsabokor vállamon! Néma vagy-e, hogy nem szólasz angyalom?”
- „Néma legyek, mikor arra szót vesztek, Amiért a Bécsi udvar Engem ide eresztett!
Azt akarnák, fulánk legyen csókomba’, Mézes-mákot elegyítsek szavamba, Kebelemen altassam el haragod: Akkor aztán
Egy országért Kiadnának egy rabot! Személyemnek Magyarország nagy ára, Visszamegyek, szavam adtam reája,
Felfogadtam, meg is állom emberűl: Visszamegyek, Ha veled a Békesség nem sikerűl.
Jobban ismered te Bécset nálamnál: Hitszegővel alkuba mért állanál? Szava játék, hite szellő, kárhozat... Vezérelje
A nagy isten Győzedelmes kardodat! -” „Ez igaz hit legyen áldás utadon; Vezéreljen a jó isten, angyalom! -
Válaszomat, érdemes cseh, vidd vissza: Császárod, ha Ilyet akar, Magyar nőre ne bizza.”
Búbánatos szőke asszony, kékszemű! Meddig lesz még a te sorsod keserű? Rab vagyok még büszke Bécsnek várában: Rab vagyok, de
Oroszlányom Harca nem lesz hiában!
Cookies on Poetry Cove