Híves, borongó őszi nap; Beült hozzám az únalom: Mint a madár, ki bús, ki rab, Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...? Maradj Homér, fénydús egeddel, Maradj te most!... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Mert fájna most felhőtlen ég, Mosolygó, síma tengerarc, Élénk verőfényes vidék - Óh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán - Arany hajó, mely futva szegdel Bibor habot... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Ott kéken a Zeüsz-lakta domb; Itt zölden a nyájas sziget; Fölötte lomb, alatta lomb, Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány - Fehér juhak s tulkok sereggel - Minő kép ez!... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Füst koronáz erdőt, bokort, Vendégies hivójelül; Hősek családja, víg csoport, Áldoz, toroz máglyák körül.
Lantszóra lejt ifjú, leány; Kettős pohár, mézízü nedvvel, Vigan forog... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
S ha zúdulnak véres csaták, Szabadságért nem küzdenek, Mert elnyomás, népszolgaság Előttük ismeretlenek.
Törvényök nincs - boldog hiány! A vének élőszája rendel Igazságot... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Oda van a szép nyár, oda! A természet lassan kihal; Nincs többé nagyszerű csoda, Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány Nem zöngi dalját este, reggel; Nincs délibáb... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Egyhanguság, egyformaság; A nappal egy világos éj; Nem kék az ég, nem zöld az ág, Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután Örök unalmu lanyha cseppel, Mig szétolvad... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Óh jer, mulattass engemet, Hunyó dicsőség lantosa; Érdekli mostan lelkemet Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián, Ki az utolsók közt esett el; Remény nélkül... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Felhőid és zúgó szeled, A zizegő haraszt, mohar, Magános tölgy a domb felett, Bolyongó tűz, hullámmoraj -
Ez, amit lelkem most kiván! Enyésző nép, ki méla kedvvel Multján borong... Jer Osszián, Ködös, homályos énekeddel.
Kinek sötétes éjjelen A hős apákhoz költözött Daliák lelke megjelen, Alánéz bús felhők között
És int feléd: „Jer, Osszián, A holtakat miért vered fel? Nincs többé Caledonián Nép, kit te felgyujts énekeddel.”
Cookies on Poetry Cove