ÖREG PINCÉR

Az öreg pincér se gyanítja, Hogy versbe legyen kanyarítva, De kivált hogy pláne magyarba: Ha gyanítná, jönne zavarba!

Töri bár húsz éve a nyelvet, S foga megritkult, haja elment: Nem birta kivenni a vadját, Megijedne bizony, hogy eladják.

Fizető kellner sose lessz ő, Nem kenyere a kétszerkettő; Szolgálni sem ugri-szilaj már, Megelőzné bátran a lajhár.

Hogy sokra se vitte a pályán, Megláthatod ócska ruháján, Galléra törött, s elegendő Karjára egy hétig egy kendő.

Mint nem fia e mai kornak; Lőn Ganymédje víznek, bornak, Kenyeret hoz, vált oda tányért; Ingyen teszi, nem adományért.

Ha azonban vetsz neki épen Pár fillért: köszöni szépen - Nem mint az a sok cifra, dandy - S hozzá is adja: „Küss’ die Händi!”

Köre hát nem valami széles; De mi hű szolgád! mi kedélyes! Jó szót neki; s ha belefúl is, Elkotyog érte... magyarúl is.

S elpörgi, legyen bár négy lap, Könyv nélkül, hogy mi az étlap; „Mást írtak?”... sose kell megróni Meglesz az a sült, makaróni.

Ha senki se hívja, elámolyg A folyosón, vagy fel- s alá bolyg. - Hadd futkosson a többi „kölyök!” - S meglöki minden tálca, könyök.

Elnézi: be dőre világ ez! Hogy’ fut, rohan - enni se hágy ez - Nyerekedni, vigadni... a csődbe, Dunába, vagy a temetőbe!...

No öreg, ha lenéz más minden, Jer elő: szolgálj te ki engem, Bár nem vagy „fashionable” módis: Gyere, meglesz borravalód is.

Jer, osonjunk félre mi ketten; Jó ott nekem, a szögeletben, Rajtam sincs semmi legényes: Hadd űljön elől, aki kényes.

Társaid úgyis annyiba néztek, Hogy nekem a főtt rost is beefsteak; Te legalább nem rágatod a gúzst: Adsz, ha igértél, becsületes húst.