Híres falu Gömörben Jolsva, Még híresebbé tette jósa, Kiről bár még nem zönge ének, Hét ország vet határt nevének.
Jövendül egyre, télen-nyáron, Túltesz a százéves naptáron: Mikor lesz szél, eső, zimankó, Mikor kell bunda, vagy szürkankó.
Hol az okosság mécse rögtön Kialszik, őt vezérli ösztön, Mint a kaszáspókot vezérli,... Vagy ami a szelet megérzi.
Mint egy garaboncás, legottan Vihart csinál, ha kedve szottyan; S mit szája mond - probátum! - meglesz Nyáron meleg, télben hideg lesz.
Ha ő egyszer kimondja, várhadd: Lesz jégeső, a víz megárad, Gyümölcskertünk hernyó emészti, Betegek a szőllő gerézdi.
„Csitt! - közbevág - csitt!” és az apró Naptárak ajkán elhal a szó; Vagy azt se tudják, mit beszélnek: Derűt, borút össze-izélnek.
A Győri, Váci, s több efféle Mind hosszu orral búnak félre; S a Lőcsei (oly nagy korábban!) Meg-megfordul halott porában.
Az üstökös feljőni sem mer, Csúffá tevé egy földi ember: Ide s tova lesz (ő ha rest is) Lesz háború, éhség, vagy pestis.
Örüljetek, szegény parasztok! Többé ne halljam egy panasztok: Mit zúgolódtok az időre? Azért papoljuk mi előre?
Nem! - féltse más, hogy magva vesszen, A babonát: korántse’! dejszen! Ha egyszer mi, tanultak, űzzük, S mint tudományt, rendszerbe fűzzük.
A véges ember mit se tudna, Ha olykor nincs egy Jolsva, Rudna, Mely e hitetlen, vak sötétség Korában szítsa Veszta mécsét.
Cookies on Poetry Cove