Magyar Misi ám a legény egyszer a talpán, Kivált mikor a bajuszát felpödri nyalkán, Félreüti darutollas túri süvegét, Majd megbolondul utána a fehércseléd.
Minden ujján sárga gyürü Magyar Misinek, Minden ujján egy szerető, mégsem unja meg; Ha megúnja, cserbe hagyja őket a hamis: „Válassz babám, nálam immár szebbet-jobbat is.”
Ha megcsalja Magyar Misit hű szeretője, Nem bolond, hogy érte magát a vízbe ölje: „Verje meg a három isten” csak ezt kivánja, Káromkodik nagy bujában egyet utána.
Betekint a Dübögőbe, kérni egy italt, Van neki ott embersége, mig pénzébe’ tart; De ha elfogy a hitele, parancsolni kezd, Töri magát Icig zsidó, ha ő ráijeszt.
Köti borát fűre-fára, kell vagy nem neki, Még az utcán elmenőre is köszöngeti; De jaj annak, aki osztán abból nem iszik! Szerencse, ha lepedőben haza nem viszik.
„Ki a legény a csárdában!” Misi felkiált, Szereti ő mutogatni erejét s magát; Máskülönben áldott ember, a légynek se vét, De ne próbáld kisebbítni a becsületét.
Egy az, amit szíve érez s amit szája mond: Rászedi őt, megcsalja őt akármi bolond; Agyonütne, ha elvennél tőle egy kovát: De egy szóért odaadja legszebbik lovát.
Esze is van neki annyi mint akárkinek, Tanulhatott volna ő, de gondolá: minek? „Nem lehet pap minden ember” - így okoskodék, „Annyi a tudós közöttünk, hogy fele se kék.”
Világlátni, tapasztalni, messze nem megyen, Legfölebb a vásárokra, hogy tinót vegyen; Mert van elég apai juss, hogy megéljen ő; Három vékás földje után - a közlegelő.
Mint sebes tűz, a kezében munka úgy halad, De henyélni jobb szeret ám barna hűs alatt; Nem is azért dolgozik ő, hogy talán szeret: Csak ezér’, hogy ne bántsa a lelkiösmeret.
Katonának, háborúba menni vágya nincs, De ha egyszer belekapott bizony párja sincs; „Hadnagy uram!” így kiált fel magyar-miskásan: „Vágjuk le mind s menjünk haza, kérem alássan.”
Egy szó mint száz, derék fiú a Magyar Misi, Csak az a kár, hogy maga is ezt nagyon hiszi; Bölcsesége sem hiányzik, mert nagyon tud ám Néha-néha bölcselkedni... kivált kár után.
Cookies on Poetry Cove