Kórágyon ott, nagybetegen,
Halálhoz is már tán közel,
Virágom édes gyermekem,
Mily messze föld különöz el!
Röpülnék, mint az érc-fonál
Villáma, mely hírt hoz, viszen:
De akaratom láncon áll,
Erős békón lábam, kezem.
Mit ér szünetlen, mint a rab,
Futkosni pányvám szűk körét!
Ha egy lépés sem hamarabb,
Egy lépés sem közelb feléd!
Mit ér e zúgó, rossz fejet
Széttörnöm a kalit vasán:
Ha gyötrő, távol fekhelyed
Nem enyhül e meddő tusán!
Szenvedsz: mióta? mennyi kínt?...
Régen! sokat! Óh Istenem!...
Röpűlök: látlak-é megint?
Vagy a pohár csurdulva vár,
S fenékig kell ürítenem!...