Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek éle, Puszta lett a népes ország És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje. Kin a német, minthogy őrá Járt a rud legjobban, Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban: Nem birván az oroszlánnal, Annak vermet ása, Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz Krisztus szent vallása. „Ázsiának sáska-féle Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár Mind pokolra hányja! Ne legyen az idvességben Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem; De saját bőrünk javáért Megtéritünk téged.” Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt, (A papok nagytorku zsákja Már akkor is megvolt); Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte, Tudta, nem vész kárba semmi, Húzni fogja firól-fira Az uzsorát érte.
Lett is aztán dinom-dánom, Keresztyén tivornya. Hirdeté az istenígét Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza, Melyben ittak-ettek, - S egy-két szentnek a nevét ha Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek. Kiváltképen egy pap, neve Iván, azaz János, Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához. Udvarán örökké tombolt A lakzi, kaláka, Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket: János pap országa. Kedves ország volt ez a táj Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőnek, Éhen kóborlónak; Kujtorgó ebek lakoztak A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt - Ha tudott keresztet hányni - Jánossal magával. Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában, Két szarván boros csobányok, Kés az oldalában. Akinek tetszett, odament,
Az ökörből vágott, S jót ivott rá a csobányból, Nem is könnyen hagyta aztán Ezt a jó országot.
Alig futott ennek híre A népség között el, Aki nem jött a szagára, A hirére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak Hogy valamit lásson, - S addig nézte, addig nézte, Hogy maga is megkivánta,
Kívül a palánkon. S aki egyszer megkivánta, Azt be is bocsáták, Pogány fővel el nem hagyta
Többé a kalákát: Megtaníták kulacs-szónál A Krisztus hitére... Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító Sok mindenfélére. Első ága volt a hitnek (Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét A papoknak adják, Bort és búzát és baromfit, Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet, Aki a kövér pusztákat Ingyen megmívelné. Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen, Mennyországban a gazdagnak Semmi helye nincsen. Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett, Sőt ha ingedet lehúzza, Azt se bánd, mert Isten úgy ad Lelkednek kegyelmet.
Harmadik volt: országodat Pap kezére bízzad, Ő ráér tanácsot adni, Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted, Kell-e több jó annál? Bízd rá, ami gondba jőne; Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj. Negyedik hitágazatja: Házasodjál össze, Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte; Hozz lakót, minél többfélét, Ültesd a nyakadra, S béketüréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad Alól kizaklatna. Ötödik... mit én tudom mi? Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a Megváltó nevére, Melyeken a jó magyarság Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól Ki hagyá magát pusztítni Csaknem mindenéből. Legott a királyi székre
Német ember hágott, Aki fogta, másnak adta Titkon az országot. S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá, Iszonyú belháborúban Magyar a magyarnak vérét Esztendőkig ontá.
Attól kezdve többször is volt János pap országa. Sült galamb, borral folyó ér És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép Mindenét od’adta, S tett olyat részeg fejével Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta. Most is vannak, akik ilyen Hizlalóba vágynak: Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak; Kik előtt, a hashoz mérve, A haza sem drága, S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa.
Cookies on Poetry Cove