Költők! a végzet ellen Ám zúgolódjatok: Én nem panaszkodom már: Én háziúr vagyok.
Bizúgy, barátim, isten Fölvitte dolgomat: Hiába sápadoztok, Irigykedés miatt.
Szegény, szegény csavargók! Tudjátok-e, mi a: Valakinek tulajdon Lakházzal bírnia?
Hogyan tudnátok, hisz ti Más ember tűzhelyén Hányódtok... én is voltam Olyan szegény legény.
Mit nem szenvedtem én is Mióta elhagyám Boldogságom bölcsőjét, Szerény csöndes tanyám;
Midőn a hű komondor, Mely gazdátlan maradt, Olyan keservesen nyítt Idegen ház alatt!
Ki tudja, mennyi földet Betüslött, béfuta, Míg volt urát föllelte A jó öreg kutya!
S én a viszontlátáskor Be nem fogadhatám: Nem volt számára egy zug A gazda udvarán. -
Most itt van ő is, a hű Bodré, együtt velem; Mintha magáé volna Úgy őrzi tüzhelyem.
S fenntartja a tekintélyt Mint háziúr ebe; Szeretném látni, kedve Ellen ki jőne be!
De ti, költő barátim, Ha erre vét a hab, Csak jöjjetek be bátran: Bodré meg nem harap.
Csak jöjjetek be: nálam Lehet nyugodnotok: Fölösleg ágy van, a ház Sem mindenütt csorog.
És kertem is van, ah, ez Valóságos liget! Hűs árnyat benne félszáz Gyümölcsfa hinteget.
Itten merengek én el Olykor s szemem ragyog: Könnytől-e... vagy örömtül Hogy háziúr vagyok?
Sőt ami több, lakóm is Van, egy kis föcskepár, Mely sárfalamra, sárból, Szerény fészket csinál.
Mely nékem hajnalonként Friss dallal fizeti Le a lakbért - s a szállást Igen szeretheti.
Három fészkét veré már Le csintalan gyerek: Most, a csüggedhetetlen! Negyedszer rakta meg.
Hajh! kezdem én is, melyet Vészek ledultanak, Reményim föcske-fészkét Építni újolag:
Megérem-e, hogy benne Nyugtot s békét nyerek? Vagy majd leszórja a sors - Az a pajkos gyerek...?
Cookies on Poetry Cove