Kimentem a ligetbe újra Hosszacska távollét után, Hogy lássam: fűve, berke, útja Minő hatással lesz reám.
Annak találtam most is, ami, (Régóta búvom, s eleget), Úgy összeillünk párosan mi: Kopott ember, kopott liget.
Már útja is (kettő viszen ki) Zilált kedélyhez jól talál: Az árnyasabbat sok nép döngi, És bűzös mint a döghalál;
A másik szép, de hő sugáru, Oldalt paloták és - romok, Kevély, nagy boltokban zsibáru, S dűl Rákosról be a homok.
Ki a korral szeret haladni, Vasútra váltja fel magát, S örül, ha van hely felakadni S úgy lógni ott, mint egy kabát.
De én rozzant szekérre űlök Tized magammal (a baki Trónt nem igénylem) - és repűlök Hogy a velőmet rázza ki.
Ott, a kapun kivűl, leszállunk, Illet szerénység mindenütt, - Szerencse, ha - míg bétalálunk - Egy fényes hintó el nem üt.
Benn, összevissza, minden sarkon Kintorna, koldus, bűn, nyomor; S hogy örömünk teljék a parkon: Jó legyen a fül, szív, gyomor!
És mégis, a liget nekem szép, Valahogy a lelkemhe’ szól, Ha elbolyongok félre, messzébb A köznép tolongásitól;
(Nem az egy-ingre vetkezettet Értvén csupán e név alatt: Köz nép az is, mely toilettet Fitogtatván, körben halad.)
Szabadság - és hogy biztos szárazt Érzek, hat így rám; hogy e kis Ligetből (bár maga kifáraszt) Mehetnék a Tiszáig is!...
Keletre, mint a berki szellő, Mely a lombok közt rést talál... Keletre, mint az égi felhő, Mely ott egy kedves sírra száll.
Szabadság - amelynek nevében Tűröm, ha víg pünkösti nép A „rendet” elnyomtatja szépen, S le is fekszik, ha fűre lép;
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa. Vagy ördög hajt rá, ha van is; Hajrá, fiúk!... ifjú koromba’- Úgy tettem volna magam is.
Laptával ott kemény „bolhákat” Oszt és kap egy sereg diák: Itt „cica-játékot” találgat És bámul e német világ;
Azt gondolom: a liba-pázsit. Már nézem is: hol a ludak? S a tó körűl a kép vonásit Bevégzi néhány hattyu-nyak.
Egyszóval, én e ligetecskét Így is, ahogy van, szeretem; Örömmel töltöm itt az estét, Egész majorság ez nekem,
(Más nincs is a kerek világon.) Itt látom az év szakaszát, Mikor hajt rügy, levél az ágon, Mikor pendítik a kaszát.
Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi: Holnapra könnyű az időt Nagy-biztosan megjövendölni, (Emlékszem, egyszer már betölt).
Van nádas itt, van bucka, posvány, - S talán azért is szeretem, Hogy amint csínosul, kimosdván: Húsz éve már, hogy követem.
Mert nem varázs-ütésre épült, Mint túl ama pompás sziget: Ott lestem, amint lassan szépült, A változást mindeniket;
S egy megnyesett, vagy megporondolt Ösvény, beültetett ugar, Nekem az mind új-új öröm volt - De ez nem történt oly hamar.
Most sem marad el, ami késik, „Szirtet kivölgyel sűrü csepp,” Már eljutánk az öntözésig, De sárgaságban vész a gyep;
Jut majd talán ez úti sárból A fűnek is egy korty ital, Hogy felzsendülhet a kopárból - Megéri, aki fiatal.
Engem bozótja, gazza nem bánt, Mert a gyom is természetes; Nem is szidok tanácsot, kormányt, Ha útam kissé szemetes;
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam Alatt megzördül az avar, S nyomot vesztek a sokaságban (Csak a szó lenne több - magyar!)
Természetet s magányt keresvén Fel nem söpört falevelen, El-elvisz egy kalandor ösvény A „rengetegbe” (képzelem);
Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme Nem törle annyi csizma-port, Ennek se hántá buta elme Kérgét le, vagy részeg csoport.
És gondolatim a „vadonban” Ha jőnek, eljátszom velek, Ábránd s szivarfüst közt; - azonban Órámra-mimre ügyelek;
Szemeim a zöld szigetbe néznek, Hol a vidám ifjú-öreg Történetét a magyar észnek Megírta - most már szendereg.
Nyugodjék!... méltóbb napi munkát Nem végzett nála senki sem; Sirjára, - mit most vadonunk ád, E kis gyopár-szálat teszem.
S tétlen tovább bolyongok ismét, Egyéb dolgom sincs, igaz a, Mint várni nyugton a napestét S elmenni csöndesen - haza.
El is megyek, tán nemsokára, Hír-név, dicsőség nem maraszt; Tudom, mit ér fagyos sugára, Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben Ég s föld minden koszoruit: Neved csak az, mit e ligetben Egy sirkő rád olvas: Fuit.
Cookies on Poetry Cove