Pihenni már. - Nem, nem lehet: Vész és vihar hajt engemet, Alattam a föld nem szilárd, Fejem fölött kétélü bárd...
Tovább! tovább! Az út, hová talpam nyomul, Sűlyed, ropog, átvékonyul; Ónsúllyal a kolosszi lég
Elzúzna, ha megállanék... Tovább! tovább! Rettent a perc, a létező, S teher minden következő;
Új léptem új kigyón tapod: Gyülölöm a mát s holnapot... Tovább! tovább! Éhes vagyok: ennem iszony;
Láng az ital, midőn iszom; Álmam szilaj fölrettenés, Kárpit megől szivembe kés... Tovább! tovább!
S melyet hazud a sivatag, Mint délibáb: tó és patak; Gyümölcs unszol, friss balzsamu: Kivűl arany, belűl hamu...
Tovább! tovább! Rohannom kell - s a földi boly Mellettem gyorsan visszafoly: Ködfátyol-kép az emberek:
Én egy arcot sem ismerek... Tovább! tovább! Oh, mily tömeg? s én egyedűl, Útam habár közé vegyül:
Érzem, mint csónak a habot, Hogy átmenet mind rám csapott. Tovább! tovább! Az üstökös meg’ visszatér,
Kiröppent nyíl oda is ér, Az eldobott kő megpihen: Én céltalan, én szüntelen Tovább! tovább!
Pusztán folyam mért nem vagyok, Hogy inna fel aszú homok! Mért nem futó, veszett vihar, Mely ormokon egyszer kihal...
Tovább! tovább! Irígylem az ágról szakadt Levélkét: hisz majd fennakad; Irígylem az ördögszekért:
Árokba hull: céljához ért... Tovább! tovább! Szegény zsidó... Szegény szivem: Elébb-utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök, Megszán s átkom nem mennydörög: Tovább! tovább!
Cookies on Poetry Cove