Skip to content
1817–1882

AZ EGRI LEÁNY

János Arany

Kassa mellett, egy fölvárban, Tivornyázott a cseh rabló; Ordas újbor a pohárban: Hozzálátnak ketten-hárman.

Szólt az egyik: ez fölséges! Szólt a másik: milyen édes! Boldog ország, áldott ország, Melynek földje ilyen bort ád!

Szóla Telef, zord vezérök: „A keservét! hisz ez méreg! Semmi tűz a rossz csigerben: Lőre volna ez Egerben.

Egri püspök nagy pincéje Drága borral teljes-teli: Szegény csehet nem szíveli, De a lengyelt vendégeli.

Lóra tehát, indulóra! Fel, borinni, víg leventék: A pap, a csap adja mindég, Kevés neki annyi vendég.”

S mint a holló, mint a felhő, Mint az árnyék, mint a szellő, Oly sötéten, annyi zajjal, A zsiványhad messze nyargal.

Egri leány ablakára Rászállott egy kis madárka, Kocogtatja, veregeti, Esdekelve így szól neki:

„Nyiss ablakot, szép leányzó! Hideg szél fú, esik a hó, Fázom itt a házereszbe’: Nyisd ki hamar és eressz be.”

„Nem eresztlek, ki sem nyitom, Mert egyedül vagyok itthon; El is ült már a jó madár, Bagoly az, ki éjszaka jár.”

„Nem vagyok én csúnya bagoly, Inkább tőrbe esett fogoly, Szerelemnek hű madara: Szeretődnek édes szava.”

„No, ha az vagy, jer, hadd látlak: Szegény madár! bebocsátlak; Fázol ugy-e, reszketsz igen Odaki, a nagy hidegen.

„No, ha az vagy, jőj be onnat: Kinyitom az ablakomat, Az ajtómat, ablakomat... Melengető két karomat!”

Rozgonyi püspök palotája nyitva, Négy sor ablakkal kivilágosítva: Magyar ott a lengyelt szívesen látja, Új ismerőse, régi jó barátja.

„Éljen Ulászló! Hunyadink is éljen!” Rá zene zendül, ropog a dob mélyen, Rá zene zendűl, kehely összecsendűl; Magyar és lengyel deli táncra lendűl.

„Hej, ti vitézek, koszorúsdi táncban Vér foly az utcán, foly a vér a házban! Ég a város!... tüze messze lángol, Négy szögeletjén ide is világol.”

- Hol az én kardom? - hol az én nyergem? - Paripámra ki tud igazitni engem? - Az enyém damasz volt - az enyém skárlát - Besenyő lovamnak sose láttam párját.

„Hej! ma vitézek bottal az ebre! Másszor ülünk már puha szép nyeregre! Ki lovon, - ki gyalog, - ki, ha épen mászva... Mert a veszély már itt van, a házba’.”

Csörren az ablak, bezuhant az ajtó, Szép piros bortól iszamós a padló, Szép piros vértől sikamós a padló: Odabent a cseh, odabent a rabló!

„Mi zuhog, hallod-e?” - „Szilaj szél zugása.” „Mi dobog, hallod-e?” - „Kebled dobogása.” „Jaj, ne menj ki Lászlóm, jaj, ne menj ki szentem: Valami hidegség úgy borzogat engem!”

„Hogyne mennék, édes? majd itt ér a hajnal; Gerlice szivedet ne rémitse a zaj: Katonák az utcán, Lengyel László népe, Simon püspök bora nem fér a fejébe.”

Kimene a legény, bár ne tette volna! Szíve meleg vére kiömölt a hóra, Szétfröccsent az útra, a küszöb kövére: Egy csepp a leányzó fehér kebelére.

És mint a sebes tűz, az az egy csöpp éget; Érez a lány szíve csoda melegséget: Szeretője keblét amely átalverte, A vasat, a vasat kézből kitekerte.

S ki látta valaha, villámlani télben? Fegyver csillogását fekete éjfélben? Galambot marókkal víni, verekedni? Gyönge szűzi karról piros vért csepegni? -

Sok pribék esett el egyenetlen harcon, De az egri lányból sem lett egri asszony: Messziről egy dárda hű szivét bejárta, Fehér köntösében odarogyott szépen

Kedves halottjára. Fut a rabló megrakottan, Nyomja vállát súlyos préda; S a bitang nép, a sok céda,

Veszekedik a lopotton. De a magyar lóra pattan, Követi sok bátor lengyel: „Nos vitézek, hát e szennyel

Mi legyünk-e az adósok?” Jó lovagok, hű csatlósok Hogy elérik a pribéket - No hiszen, cseh, jaj most néked!

Mért születtél e világra! Nem akadnál most az ágra Gyalázatnak címeréül, Varju holló ételéül,

Ország utja közelében. - Itt is, ott is, minden lépten Maradoz a védtelen cseh; Aki futhat, nagy szerencse:

De kevés már aki futhat. Maga Telef sem lel útat Kassa mellé, a felvárba: Körülfogva, mélyre zárva

Bünhödé meg az elmultat.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
AZ EGRI LEÁNY · János Arany · Poetry Cove