Az emberélet útjának felén Egy nagy zsibojgó vásárba jutottam, Mivelhogy a jó útat nem lelém. Minő tolongás, öklözés van ottan!
Ki ad, ki vesz, ki húz-von, csal, ki lop, Kevés, hogy nézne csak, mint én, nyugodtan. De annak is „szsz”, tyúkszemére: top! S míg fájdalom miatt fogát beszíja,
Lépen könyökli holmi gaz kolop, Hogy nyavalyássá lesz, - vagy kicsi híja. Sehol megállás: vigyori pofák Rivallnak a tömeg közől: „Szoríjja!”
És jó, ha csontod nem lesz por-tobák. Nincs ótalom, kell menned a tömeggel: Civódó kalmárok; nyelves kofák Üldöznek, mint hal a prédát; sereggel,
Unszolva, egész isten-adta nap; Hamis árút, hazug szóval s bilyeggel. Így foly örökké ez ember-iszap A hegy körül; melynek kies legormán,
Szelíd fény lángol, mint az esti nap. Kiáll a hegy, tenger szigetje-formán A pocsolyából, melyet gázolék, Melynek vizén nem biztos semmi kormány.
Parnasszus, e szó fényes gázzal ég A hegy süvegjén, mint arany bokréta, Hová feljutni éhszomjas valék. De nem csekély az út, nem könnyü séta:
Meredek a hegy, s melynek köldöke, Hullámlik alján az ember-pocséta. Engemet is hab hab után löke S már-már kezemben volt a biztos párkány,
A szikla-martnak egy éles szöge: Midőn alattam, mint otromba sárkány Duhadt fel a mélység posványiból Egy szörny, kinek sosem elég a zsákmány.
Megismerém: e hat betű: FRIVÓL Tarkán volt írva minden pikkelyére,...
Cookies on Poetry Cove