Kósza Bandit ösmeri a helység Oly nagy benne az élhetetlenség. Sosem esett talpra semmi dolga, Nem hiszik, hogy kártyája kivolna.
Háza-tája tővel-heggyel össze, Pókhálóért nem kell menni messze, Kertjét túrja száz vakandok kertész, Ott legel a falubeli sertés.
Maga pedig erre-arra lézeng, Sült galambot vár fogára készen: De aligha még annak is épen Felnyitná a száját idejében.
Hivatala sok volt egyszer-másszor: Kis korában volt ő libapásztor. Zöld libákkal zöld mezőre menni - Oly nagy öröm nem volt neki semmi.
Ott ledőlve, a temető sarkán, Néha vesszőt metszegete tarkán, Néha pedig fűz tilinkót vágott, Vagy nézte a szőke délibábot.
Óra-hosszan nézte a felhőket, Toldva-foldva képzeletben őket: Majd bikának, majd toronynak látván, Majd betyárnak szilaj lova hátán.
Majd nagy fának képzele egy foltot: Ez alakult, amaz elmosódott, És mikor így elmosák a szellők, Megsohajtá az eloszló felhőt.
Vagy megállott szeme a nagy égen, Mely felette gömbölyödött kéken, Nézte, hogyan tűnik el a gólya - Gólya lenni úgy szeretett volna!
Néha danolt, néha fütyörészett, Néha csak úgy a semmibe nézett, Néha úgy tett, mint ki messze hallgat; Hallgatá a láthatatlan darvat.
Olykor az ér sás-szegélyü mentén Ábrándoza, lúdjait követvén: Gyönyörködött benne, amint úsztak S magok után fénybarázdát húztak.
Nézte őket, nézte, de hiába! Mégse tudá, megvan-e libája: Nem ügyelt rá, esze sem járt rajta, Hogy ez övé-, az a másé fajta.
Félnapig is odahagyta nyáját, Fölkeresé más fiúk tanyáját, Hol juhőrző, malacőrző gyermek Domb tövében ástak vala vermet.
Ottan avart, aszu kórót szedtek, Kicsiholván tüzet élesztettek: Minek a tűz? hát azért, hogy égjen, Hogy a tanya barátságosb légyen.
Némelyik a pipázást tanúlja, Ritkán szívja, többnyire csak fúja; Agyagból van a pipa göngyölve, S nem dohánnyal, csak lapuval tömve.
Tartja őket Bandi mese-szóval, Egy kuk sincsen, mikor ő megszólal, Annyi mesét, oly különös szépet Elmondani egy fiú sem képes:
Honnan szedi? tán maga gondolja? Elhiszem? ha oly szépen nem folyna. Ki hallotta? senki se azt másszor: Nem tudja más, csak a libapásztor.
Cookies on Poetry Cove