Híres volt a hajdan korban a „kunsági nagy ártány.” Szinte ezzel állt egy sorban, a „csökmői nagy sárkány”,
Melyet mint a pisztolyokat, Tokjában akként tartogat Csökmő régen titokban. De a „ványai juhhajtás”
Alább egyiknél sem áll, Sőt mind három kaland egymás Karját fogva átal száll Jövőn, jelenen, multakon.
Ördög-pillangó szárnyakon, A hírnév csarnokába. Míg hát én most e hőstettnek Velejét eldúdolom -
Ugy hiszem, akik szeretnek, Végig hallgatják dalom. Legalább, ha más órában Rá nem érnek, a budában
Lesz mit olvasgatniok. Mint egyszer a debreceni Béka a kocsonyából, Vagy pedig a mesebeli
Pap hajdan a varsából, Akként pislog Déva-Ványa Mocsárja és ingoványa Közül fel a nagy égre. -
Hajdan benne kontyos Tarok Sokszor dévánkozának Azért hívják a magyarok Ma is Déva-Ványának.
Neve tehát nagyon régi, Nem mint sok kárpátvidéki Iczky-viczky magyarnak. Most magyarul dévánkoznak
Ványa törvény-házanál, És ha ma egy törvényt hoznak Fél napig se vigeál. - Így van a magyar hazában,
Mindenféle [Sedriá]ban; Minden országgyűlésen. - Sokáig tartott volt a tor, Este a faluháznál
Csúszott a jó gyomai bor, Tele volt tyúkkal sok tál, Melyeket a kis birákok Ezer szitok s asszonyátok
Között szedtek rakásra. Azért a bíró sokáig Elnyujtotta bocskorát, S körülbelül nyolc óráig
Aludta a mámorát. Még most sem nyitná csipását, Ha mező-csősz az alvását Meg nem háborítaná. -
Miska csősz kutya-lötyögve Betoppan a szobába, S így üdvözöli röhögve, Biráját hamarjában:
„Isten jó nap’ bíró bátya! Veszettadtát, hát nem látja Hasára sütött a nap?!” Két öklével kitörüli
Bíró uram a szemét, Hákog, torkát köszörüli, Lapos pillantatot vét A csőszre és - a kancsóra,
És rá kiált az anyjokra: „Hozzad már a meleg bort”. A meleg bor jó előre Padka szélén pezsgett már,
Szine sámpány, íze lőre, Félig hányva borssal bár. - Ebből hatalmas kortyokat Bíró uram lekortyogtat
Mámor üzése végett. - Mikor már ujra kurázsit Ivott volna magának, Előbb egy hatalmast ásít -
- A macskák elfutának. - Megijedvén nagy torkától, Kérdezi csősz sógorától: Mi járatban jött hozzá?
„Sógor uram - így kezdi rá Miska csősz a beszédet - Temérdek juh elborít - Szinte az egész rétet.
Tűt se tudnánk leejteni, Úgy teli van az itteni Egész rétség birkával. - Túrkeviek, úgy gondolom,
Szép fehérek, mint a hó. Bezzeg lenne lakodalom, - Rajta hé, koma, bíró! Ha be lehetne hajtani,
És nem hagynánk kiváltani Egy-egy forinton alól.” Így a csősz. - A bíró fejét Főzé nagy, szép gondolat.
Tudós képpel néz szerteszét Makog a ködmön alatt. Körmét rágja, fülét vájja, Végre ő is kitalálja, -
Mit elmondott már a csősz. „Nem ugy koma! a kend paraszt Esze azt fel nem éri! Tanitsa kend csak a kuvaszt,
Amely kendet kiséri. Esze csak a birónak van, Ő ért, ítél másnál jobban, Azért nagyobb a füle. -
Hogy kendtek mind sült bolondok, Az kendtek szerencséje, Hanem amit én most mondok Az a dolog bibéje:
Be fogjuk őket hajtani, Nem engedjük kiváltani, Egy-egy forinton alól.” Azzal a helység házához
Szokás szerint felsétál, És a falu zsidajához Pálinkáért persequál. Meghagyja a kisbirónak,
Hogy hozza el a zsidónak Gugyiját mind egy cseppig: Mert - ugy mond - ma gyűlés lészen, Nagy dolgok tractáltatnak,
S úgy nem fog mulni az észen, Ha eleget ihatnak. Hangos torok és nagy lárma Nélkül gyülés ugyis márma
Csak a halak közt esik. Volt is elég papramorgó Izsák zsidó boltjában, Pártot ütne száz kóborgó Kostának a gyomrában.
Átadja a kisbírónak, Hogy a congregátionak Lelket öntsön torkába. Azzal: hat meg nyolc: harmincegy
Bölcsen felkalkulálja, A számadás majd vígan megy, Senki nem kritizálja. És midőn már asztalon van
A keresztelt törkő szesz, Lót-fut az ármás legottan: Tíz órakor gyűlés lesz. Akinek csak nagy a szája,
Mind elmenjenek hozzája, Azok szólnak igazán. Már a nagyfejűek gyülnek, A korsókat megkezdik,
A jövő harchoz készülnek, A kortyokat eresztik. Bárki, mit mer allegálni, Ők fognak contradicálni,
Meghatárzott szándékuk. Mert csak ugy lesznek okosok, Ha civakodni fognak, Nem pedig mint az inasok
Mások után cammognak. Hogy azt beszéli sok bohó: Piros a vér, fehér a hó Nem hiszik ők csak puffra.
Különböző véleménye És célja mindeniknek, Különböző érzeménye, De gonosz mindegyiknek,
Mindenki önhasznát lesi, Bár a hon javát keresi Stentori orditása. A „kupak” is egy corpusban
A padokon pipázik, Mindenik otthon a jusban, Csak diploma hibázik. - - - - - - ülhetnek,
E bocskoros testületnek Csak csizma tisztitói. Kiváltképpen az uzusnak Nálok tudománya nagy,
Amely fontjából a husnak Tizenhat latot kihagy. És ez így megyen rendesen, Hogy a mészáros élhessen
S mellette a biró is. A tolvajt büntetni nálok Rég kiment a divatból, Hogy ha bünöst megcitálok,
A tanács engem piszkol. Ab invizis idegennek Kell lenni istentelennek, A honi mind ártatlan.
A szegényebb fél per után Secundum usum nem nyér, Gazember a név azután Ha szűkön megy a kenyér.
Úgy erős a végrendelet: Ha a joggal biró felet Egészen kirekeszti. Hát a köztár és a közkincs
Dolga mely jó lábon áll? Mert ahol egy kan poltra sincs, Török ágyú sem talál. Azért a félvékás zsebek,
Hogy a közjót őrző ebek Osztozzanak a koncon. Ez a kupak ez a község Összegyűle végtére,
Recsegett a fenyőfaszék, Hullott a fal fehére, Mert voltak sok faldörzsölők, Akik azt sem tudták, hogy ők
Mi ellen kurjogatnak. Végre a bíró felállott, Pápaszemét feltette, Az egymás hátára mászott
Népet csendre intette. De nem akart hallgatni a Kemencén a galéria, Ököllel contradicált.
Félórai szedte-vette Után lőn egy kevés csend, És az elnök igy kezdette El beszédét, mint a rend
Félig-meddig helyre állott, A por vastagon rá szállott A birákok bajszára: „Az érdemes közönséget
Össze azért gyüjtöttük, Mivel, hogy pedig evégett Most a gyülést hirdettük, Ámbár egy szerencsés fátom
Fenyeget minket, mert látom, Mely is annál fogva ez: Miska a határnak csősze, Ma házamba ügetett,
Lihegni is alig tudott Szegény ugy megsietett” Ekkor félbe szakasztották Nehányan, kik kiáltották:
„Nem hagyjuk mindhalálig!” „Halljuk! Halljuk!”... „Hát osztéglan: Miska elő azt adta, Hogy a rét elborítva van
Juhval, - ő sem tagadja. Ámbár tessék inquirálni, Azt fogja ő fateálni Letett hite után is.
De hogy tehát el ne térjünk A dologtól más felé, A sok szóban véget érjünk, Csak könyököljünk belé,
Tanácskozzunk józan fővel Hogy azt ne mondják idővel: Bolond volt a hajdankor. Hogy ha pedig a juhokat
Most be tudnók hajtani, Majd nem engednők azokat Olcsóért kiváltani. Dixi, buksi, szóljon már más,
Van kisbíró, hetes, ármás Brachium a juhokra.” Ha százezer kan ördögnek Ordit kénköves szája,
Bugnak, huhognak, röhögnek, Kinek mi a nótája, Ha millió cigány gyermek Verekszik s a farkasvermek
Alján száz farkas üvölt: Mindezek szunyogdongások, Beteg légy áriája, A lármához, melyet a sok
Okosnak ordit szája. Száz is csak azért rekedett El, mert már fenn dicsekedett: „Én torkolom le őket!”
Végre egy a kolomposok Közül megköpi markát, És ekként szakasztja a sok Civakodásnak farkát:
„Mind jó - be fogjuk hajtani, Úgy se győzzük már tartani A belső embereket. De érdemes communitás;
Még egy nehézség vagyon Mely - akárhogy ítéljen más, Szívemen fekszik nagyon. Ha a kárttevő juh: birka,
Kár volna az irka-firka A porotokolumba’. Mert mióta existálnak Déva-Ványa rétjei,
A birkának mindhalálig Vagyunk ellenségei. Nincs szükségünk a birkára, Inkább a községnek kára
Százezerekre menjen.” „Maradjunk a régi mellett” - Mindnyájan felzudulnak, - Ők a Svábországba ellett
Birkára nem szorulnak, Ha magyar juhok volnának, Érettük jó pénzt kapnának, De így, usus ellen van.
Ekkor egy, kinek fülénél Volt a falu pennája, - Eddig még csak az itcénél Foglalkozott a szája, -
Hatalmas ékesszólással Így szólítja az egymással Adtázodó rendeket: „Urak! a legum spiritus
Soha sem ellenezte, Hogy ha van egy kis pirítus, Háj ne legyen mellette. Annálfogva consequenter,
Mikor nem plenus a venter, Non est contra dicendum. Legyen bár az birka, de hisz Az semmi baj nem lészen,
Hisz ez a diák szó: ovis Szintugy birkát is tészen. Már pedig oves et boves Az ebanyája, ha kárt tesz:
Impellere opus est. Annál fogva allegálom Hogy szükség behajtani, Én a pénzt percipiálom
Ha ki fogják váltani. Most pedig igyunk előre Dictum, factum a juhbőrre: Quod erat demonstrandum.”
„Helyes, helyes a quod erat, Amellett kell maradnunk, Nótáros uram a vivát, Szavát meg kell fogadnunk.
Mert annyi diákszó között Lehetetlen, hogy négy vagy öt Igazmondás ne légyen.” Azzal a kalendárjomot
A jegyző elővette És az egész decrétumot Híven bele jegyezte, Mely az azon lapon levő
Több sorokkal eképpen jő, Szépen összehangzásban: „Nona Április: égzengés, Decima: két véka zab,
Octava Maji: földrengés, Vigesima: két új csap, Quinta Junii: új patkó Jött a kovácstól, mert a ló
Nem járhatott a jégen. Sexta Julii: Közgyűlés A birkahajtás végett, Mely dologban az a végzés,
Protoculált rendelet: Hogy a falu minden csősze És ármása hajtsa össze A juhot egy akolba.
Azután birák uramék A helységnek határán; A csárdánál várjanak még Begyül a canga s bárány.
Ha mindent végre hajtanak, Majd jó áldomást igyanak: Sic est deliberatum”. Már a helységnek lovait
Csapja a kender-ostor, Már a fülesek torkait Mossa a gyomai bor, Melyet bőven ád a csárda,
Miglen a falusi gárda. A juhokat hajhássza. Fegyverkeznek nagy botokkal, Köpdösik a markukat,
Lándzsákkal és fustélyokkal Felkészítik magukat. Tüzes vérüknek forgása Úgy, hogy megfőne a kása
A szivöknek gödrében. Kurjogatnak örömükben, Készitik a torukat, Bízva nagy vitézségükben
Hányják-vetik magukat. Megvivnának a sárkánnyal, Törökkel, krimi tatárral, Oly nagy a kurázsijok.
Hány darabot sikkasszon el, Ki-ki titkon, - számlálják A terhet, ha emelni kell, Majd a tanácsra tolják:
Úgy is elég a helységnek Kincse, a szegény községnek Is kell nyerni valamit. Már messziről fehérelik
A rétről a birka-nyáj, Már örömhangokkal telik Két pofára minden száj. Vége-hossza száma nincsen,
A’ lesz a baj, hogy a kincsen Nem győznek megosztozni. Tehát tüstént egy kisbirót, A csárdába küldenek,
Hogy a bírák vagy húsz hajtót Melléjök rendeljenek. És várják jó uzsonnára, Mert a birkák váltságára,
Hónapszámra ihatnak. Felvidámul minden torok E hirre a csárdában, Felverve a hordó borok
Zöld sátor árnyékában. Nádcsövekkel körül állják, Szüntelenül szivdogálják, Mint a vért a pióca.
Némelyek hasas szilkéket Fülön csipvén kétfelől, A telhetetlen gégéket Keresztelgetik belől.
Száraz spongyia-gyomruknak Szövetén át szivárognak Az itcék minduntalan. Tejes csupor, zsíros csupor,
Most mind forgásban vannak, Melyek közűl egyet is bor Nélkül lenni nem hagynak. Minduntalan foly a lőre,
Hogy végre a borstörőre Szintugy rá kerül a sor. Van, ki ily apró csónakkal Ekkép vesződni restel,
Düjjedt szemmel, hosszu nyakkal Csebres dézsát ragad fel. Mutogatja vitézségét, Üres gyomrot és oly gégét,
Mely babért érdemelne. Hullanak a tüzes harcon Sokan a gyávák közül, Ki hanyatt fekszik, ki arcon
Ki meg olyan helyen ül, Honnan, ha mindjárt kimászna. Röfögéssel rálármázna Az egész gyülekezet.
Sok amugy Nóé módjára, Oldott gatyával fekszik, Vagy mászkál béka módjára És hiába törekszik
Mégegyszer lábára állni, Nincs mód benne mást csinálni, Mint heverni a porban. Sok már csak a port dagasztja
A két első talpával, S a pofájához ragasztja A tésztát, mit rókával Megáztatott, mint záporral,
És most fülével-orrával Mézes bábnak cifrázza. De ki tudná elbeszélni Az itten történteket.
Máshol is lehet találni Ottan-ottan ilyeket. S éppen ezért hajtja búra Fejét a Priznic-kúra,
Hogy íly bendők léteznek. Annyit mégis mond az írás, Hogy legjobban ittanak, Akik a jelen juhhajtás
Ellenére szóltanak. Kiknek ott legnagyobb szája Volt, itt is az praetendálja A püspökfalatokat.
Míg a dolognak folyása Ekként áll a csárdában, A juhoknak behajtása Készül lenni munkában.
Mindenfelé elszéledni A rétséget körül venni Ez lesz hadi fortélyuk. „Hü! Hej! - mind rá kiáltanak,
Amint jó közel jutnak, De egyszerre megállanak; Szuszogni alig tudnak! Azt gondolják - boszorkányok
Mind a juhok, mind bárányok, S tenyérnyi szemet vetnek, Mert az egész nyáj egyszerre Nagy zúgással felreppen,
Száma rá megy sok ezerre, Most a légben odafenn. Darvak, vadludak, gődények, Velük a megcsalt remények
Elröpültek világra. Úgy van, kócsagok és darvak, Vadlud és gődénysereg Volt a nyáj és most már a vak
Hajtók búsan térnek meg. Elbeszélik hosszú orral, Felsülésüket a borral Pácolt előljáróknak.
Ki szerencsétlenebb náluk Mióta az eb csahol? Bezzeg leesett az álluk. Bujnak a lóca alól:
Búsan pislognak egymásra, A csárdai számadásra: - Kocsonyává lesz lelkük. De nincs más mód mint fizetni,
A dorbézolás árát... Ki kell a falura vetni, Hadd fizesse a kárát! Ezt pediglen krónikába
A florenc istóriába, Emlékül bejegyezni. Melyet én, hogy minapában, Ottan kezembe vettem,
Amint annak véglapjában A piszokbol érthettem: Akként az egész juhhajtást Eldúdoltam, mert addig mást
Nem tudtam mit csinálni.
Cookies on Poetry Cove