Volt egy falu - nem tudom, hol, Abba’ lakott - mondjam-é, ki? Se bajusza, Se szakálla,
Egy szőrszála Sem volt néki; Annálfogva helységében Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya; E volt az ő titulája. No mert (közbe legyen mondva) Azt az egyet meg kell adni,
Hogy a Szűcs György falujában Könnyű volt eligazodni: Mivel ottan minden ember Névhez jutott olcsó szerrel
Azon felűl, mit az apja Adott neki, meg a papja. Nem tudom, ha más vidéken Megvan-é e szép szokás,
Nem tudom; de nagy kár lenne, Ha divatból úgy kimenne, Mint például - hogy többet ne Mondjak... a káromkodás!
Egyébiránt Szűcs György gazda Semmit is el nem mulaszta, Hogy bajuszát megnövelje, Meglévén... a puszta helye. -
Kente, fente ő azt írral, Kígyóhájjal, medvezsírral, Ebkaporral, kutyatéjjel; Meg is nőtt az minden éjjel
- Tudniillik: álmában; S ha fölébredt, mennyi kéjjel Tapogatta... hiában! Ami pedig Szűcs György gazdát
Máskülönben illeti: Nem bolond ember volt ám ő: Ládájába’ pénz, egy bögre, Azonkívül juha, ökre
És - szamara volt neki. Sőt az is szent, hogy már régen Ott ülne a birószéken, Hasa, hája, kéknadrága...
Minden kész e méltóságra: De mit ér, ha nincs bajusz! Ily anyám-asszonyos képpel Sosem választá a nép el;
Szavazott rá tíz, vagy húsz. Oh ti, kiket a természet Bajusz-áldással tetézett, Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok! Ti, midőn a szúrós serte Sima állotok kiverte, Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek! Ti, ha egyszer, hébe-korba’ Beleér levesbe, borba Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy: Már az olyan nagy sor nektek! Már ollót mit emlegettek, Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél: E hiányzott csak Szűcs Györgynél, S lám! hiányzott boldogsága. Mily irígyen nézte másnak,
A legutolsó kapásnak, Hogy mohos a szája-széle: Bezzeg, cserélt volna véle! De mi haszna! mindhiába!
Nincs orvosság patikába, Széles mezőn, drága kertben, Vagy más helyen, Ami neki szőrt neveljen!
S már a bajszot úgy gyülölte, Hogy legott a méreg ölte, Látva, hogy nő más embernek, Vagy korommal fest a gyermek
Sőt csupán ezér’ a macskát Sem tűrhette udvarában, - S bajuszt kapván áldott nője, Elkergette, vén korában.
Történt, hogy oláhcigányok, (Tudvalevő nagy zsiványok) Kóborlának a vidéken, S megszálltak a faluvégen.
Nosza mindjár’ sátort ütnek, Tüzet rakva, főznek, sütnek Abból, amit valahonnan Más faluból idehoztak,
Minthogy onnan Éhen-szomjan Búcsu nélkül eltávoztak. Meghíják a rokonságot,
A helybeli cigányságot, És ezeket tőrül hegyre Kivallatják mindenképpen: Mi van? hogy’ van a helységben?
S a hallottat szedik begyre. Épen mint a jó vezér, Ha az ellenséghez ér, Minden bokrot és fatörzsöt,
Minden zegzugat kikémel; Lassan mozdul seregével, Küld vigyázót, előörsöt, Puhatolja, merre gyengébb,
Hol erősebb az ellenség; Nem siet, de csupa szemfül, S mikor aztán ütközetre Megy a dolog: gyors a tettre,
Veri a vasat, míg meg nem hűl. Nemkülönben a bölcs vajda Haditervet kohol mindjárt: Nincsen egy ház, nincs egy pajta,
Hogy ne tudná csinyja-binját: Hol lakik dús özvegy asszony, Kit jó móddal megkopasszon? Melyik háznál van eladó
Sári, Panni, Zsuzsi, Kató, Ki legény után bolondul? Mert az a jövendölést Megfizeti ám bolondul!
Kinek esett holmi kára S van szüksége prófétára, Hogy nyomába ne jöhessen, Sőt, ami több, ráfizessen?
Ki szeretne gazdagodni, Könnyű módon pénzhez jutni: Ásni onnan, hova nem tett, Vagy, ha tett is,
A letett kincs Időközben elszelentett? Mindez a vén vajda gondja, Ki nem adná egy vak lóért,
Hogy a magyar kész bolondja. Nem kerülte ki figyelmét Szűcs György uram nyavalyája, Gondolván, hogy ő kigyelmét
Egy kissé megberetválja. Nem kell ahhoz néki szappan, Anélkül is mester abban: Szőrmentibe, vagy visszára
Beretválni nincsen párja. Kivált most, hogy az idő S alkalom oly kedvező; Ripeg-ropog
A sarló-fog, Munkától ég a mező; Nincsen otthon Csak az asszony,
Hogy megfőzzön, Vagy dagasszon; Vagy ha néhol egy beteg Szalmaágyon fentereg;
Vagy a seprű, házőrzőnek Felállítva küszöbre; De ha Isten meg nem őrzi, Ott lehet az örökre.
Egyedül van Szűcs György gazda, Egy lélek sincs udvarában: Hát im! a furfangos vajda Beköszön a pitvarában.
„Ejnye gazduram, a kőbe! Mi dolog az, hogy kigyelmed Bajuszát levágja tőbe? Magyar ember-é kigyelmed?”
Milyen szemmel nézett rája Szűcs György gazda, képzelhetni: A vasvillát sem lehetne Mérgesebben odavetni;
De a cigány győzte szóval, Hízelgővel, úsztatóval: Míg György el nem panaszolta, Hogy’ áll a dolog mivolta.
„Szent Pilátus! minő szégyen! Hát miér’ nem mondta régen Sohasem volt? nem is termett? Hát miért nem mondta kelmed?
Nagy bajusza volna régen: Hisz ez az én mesterségem!” Megörűle György a szónak, Hogy bajusza lesz maholnap,
S mintha nőne a szép sörte, Már a helyét is pödörte. Sonka, sódar, Füstös oldal,
Liszt, szalonna, Főzelék, Van elég; Ráadásul jó ozsonna,
S valamit a vajda kére, Megalkudva, megigérve. Nosza tüzet rak legottan, Lobog a láng, bőg a katlan,
Száll a szikra, fojt a füst, Fő a fürdő; forr az üst, Benne mindenféle gyimgyom, Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy
Ami úton, útfelen Elhányódik, vagy terem. E bűbájos fürdőlében Nő meg a György bajsza szépen;
S ha hibáznék egy kicsi: A babona ráviszi. Kész immár a bornyomó kád: Szűcs György jó remény fejébe,
Nyakig ül a szennyes lébe, Istennek ajánlva dolgát. A cigány sereg azonban Beszivárog alattomban;
Jön elébb egy, aztán kettő, Mintha csak úgy történetből: Szerencsére a vajdának Épen jó, hogy bebotlának!
Egy tüzet rak, más vizet mer, Másik fát hoz... kell az ember; Úgy szaladnak! úgy segítnek! Dolgot ád a vajda mindnek.
Hogy pedig a hasznos pára Szűcs uram fejét megjárja: Elővesznek egy nagy ponyvát És a fürdőkádra vonják;
S a kád mellett körbe-körbe Tánc kezdődik, fürge, pörge; Kalapácstól dong a donga; „Tiktak, tiktak” foly a munka,
S egy büvös dal Ümmög halkal: „Bajusza lesz Szűcs Györgynek, Igen biz a, szegénynek.”
S míg a ponyvát sietősen Jó erősen Apró szeggel odaszegzi, A cigányhad ujra kezdi:
„Bajusza van Szűcs Györgynek, Ne irígyeld szegénynek!” Ezalatt a pénzes bögre Búcsujárni ment örökre,
Követé a füstös oldal, A szalonna, meg a sódar, Az ágynémü, fehérnémü, A vasféle, meg a rézmű.
Szóval, ami könnyen mozdult, Lába kelvén, mind elpusztult, Mert a gazda - „tiktak, tiktak” - Nem hallá, hogy zárat nyitnak.
Meddig űle György a kádban Lepedővel leszögezve, Nincs megírva krónikámban. Csak annyi van följegyezve,
Hogy mihelyt abból kilépe, Tükröt vévén a kezébe, Hogy bajuszát felsodorja: Nem tehette, mert nincsen mit!
Mert bajusza nem nőtt semmit, De igen a füle s orra!
Cookies on Poetry Cove