Bár gyászos én életem,
Kegyetlen’ az egek,
Csendessen azt szenvedem
És hóltig epedek:
De biztat egy csillagom
Bár borúlt fölhőben,
Reménlett is ez nagyon
Szerencsém röjtökben.
Boldog igy mégis sorsom,
Kétségben nem ejtett,
Ha kész vólt is koporsóm,
Haláltúl megmenthet,
Olly kincset köll titkolni,
Kinek olly érdeme,
Hogy életet túd adni,
Nem kinoz gyötrelme.
Ez csillag, és fénnyemet,
Tagadva követem,
Titkolom reménnyemet,
De módját megvetem;
Ha szikra is bár tüzem,
De lehet gyúllasztó,
Ha bár bús is még szivem,
Lehet contentáló.
Cupidó’ már tőreit
Ámbár megvetettem,
És bégyógyúlt sebeit
Többet nem szenvedem:
De kínos hiv szivemet
Még el nem temetem,
És régi jó kedvemet
Csak gyászban is éltetem.