Ah, ah, ah! ha nem élhetek
Távúl személyedtül,
Égnem szerelmedtül,
Engedj közel meghalnom;
De jól tudom,
Nem tagadom,
Istentelen
Én szerelmem,
Mégis ne hagyj megválnom.
Már vár bár végső veszéllyem,
Hívségemben károm,
Azért halált várom:
Engedd mégis, had éljen,
Rabod lenni
Nem szégyenli,
Társnak vészen,
Ez nem lészen,
Ah melly nagy kin igy élni!
Az igaz, boldog ollyan szív
Ki magyarázhatja
S bátrán kimondhatja,
Az ki álnok avagy hiv;
Szólj: egy remény,
Hallgass: kőkemény,
Én állandó,
Te változó,
Talám még lesz minden jó.
Drága kincs, ha tekéntenéd
Véres sebeimet,
Végső gyötrelmimet,
Talám még megmentenéd;
Mit tesz vallyon?
Csak meghaljon,
Ez én bérem;
Azt égérem,
Kész én szivem meghalni,
Te vagy kincsem! köll élni.
Elég vég az én pályámnak
Ajakid rózsái,
Szemeid’ fáklyái
Illy bért adtak átkai;
Már, jaj, vége!
Ah gyászige!
Én gyilkosom,
Élj hív párom (vagy: pajzsom)!
Ki szeret, köll szenvedni.