Ingyen azért kinlódni,
Kitül köll távúl lenni,
Ritkán megudvarolni,
Lehet titkon szemlélni,
Kedvét soha nem élni.
Ugy van nékem is sorsom, -
Tüz, viz közt vagyon dolgom,
Bár eleget titkolom,
Meg nem változtathatom,
Tudom ez lesz koporsóm.
Isten! engedj nem élnem,
Átkozott szó: reménlnem,
Mi haszna csak szemlélnem,
Véle soha nem lennem,
Még félve is beszélnem.
Sorsod néked is nehéz,
Meg van kötve sziv és kéz,
Sok szem reánk vigyáz s néz,
Fémlik arany helyett réz,
Másé már az lépes méz.
Bálványképet imádni
S az igazat elhadni,
Nehéz másra akadni,
Édes viznek fakadni,
Hol szokott kiszáradni.
Az ez, az, kit kesergek,
Kiért égek s epedek,
Hogy én ott nem lehetek,
Vele nem végezhetek,
Kedvemre nem élhetek.
Lassú viz partot mosni
Szokott s titkon törődni, (gyötrődni)
A nád széltül ingadni
S az által erősödni,
Méregbül is méz lenni.
Kétségem azért még nincs,
Enyim lesz még az az kincs,
Kin van nagy zár és bilincs,
Lesz szivem hozzá kilincs,
Csak sziv- s szemmel hiven ints.