Van-e valaki, éltében, szivében
Ki nem szeretett?
Szerelemnek hevétül s tüzétül
Ki nem gerjedett?
Nincsen olly méltóság,
Nincs oly hatalmasság,
Kit Amor
Tőrben nem ejtett.
Incselkedik tegzével s tőrivel
Az vak Cupido,
Ólálkodik, kit sértsen s megejtsen,
Sziveket kinzó;
Mind addig késérget,
Még szivet megejthet,
Rabbá tött
Álnok hóditó.
Vagyok én is titkossan, kinossan
Ennek szolgája,
Kit gyilkossan meggyötört, öszvetört
Sok praktikája;
Olly szivre vezérlett,
Ki már is rabbá tett
Megkötött,
Vagyok praedája.
Szenvedném is, ha vólna jutalma,
Ennek sérelmét;
Ha lehetnék kedvében, szivében,
Halálos sebét;
Ámbár nem gyógyúlna,
S mindenkor újúlna,
S nem múlna,
Gyilkos gyötrelmét.
Tudod, Isten! nem élni s úgy élni
Melly nagy kin légyen,
Remény nélkül szenvedni, úgy türni
Bár isten legyen:
Melly kegyetlen kin az,
Azért hogy ki igaz,
Igaz az
Halált szenvedjen.
Eztet tudod én szivem, melly régen,
Kiért kesergem;
Életemet szentöltem, föltettem,
Illy nagy hivségem!
Szánd szegényt, mert el-ég,
Tudod azt, igaz ég!
S lészen vég
Szegény éltében.
Érted azért ha estem, s elestem
Amor tőriben,
Példát ezzel miveltem, követtem,
Mások szivében;
Ha érted elestem,
Azzal nem vétettem,
Bár tettem,
Szegtem
Sebet szivemben.
Minthogy nehéz dolgod is, nékem is,
Türjük csendessen;
Tudod az irigység ellenség, nagy inség
Az szeretetben;
Megáld igy az Isten,
Ha két szivet egyben
Mértékben,
Lát hüségessen.