Ámbár szerettem,
Néked szentöltem,
Te tudod, az én éltemet:
De már megbántam,
Hogy igy megcsaltam
Hiv és állandó szivemet;
Bogár után hogy igy indúltam,
Reád azért én nem szorúltam,
Erdő egy fáért,
Tavasz egy föcskéért
Nem sénlődik, azt tanúltam.
Mért érdemlettem,
Hogy igy szenvedtem,
Türtem, mint eb az árnyékért;
Érted ontott vérem!
Álnokság az bérem,
Mért szenvedtem én ezekért?
Ha te próbáltál, próbáltalak én is,
Ha confundáltál, azt miveltem én is,
Igy ne gondolkodjál,
Társra nem találtál,
Ha te tréfáltál, úgy én is.
Arra emlékezzél,
El se felejtkezzél,
Melly képtelen bántál vélem;
Engem megnevettek,
Reád figyelmeztek,
Meg is itéltek, itélem:
Akkor engemet megvetettél,
De másoknak azzal tetszettél;
Az nem mesterség,
Az ki hamissan ég,
Az bánja, kinek kárt tettél.
Drága a szabadság,
Ez legelső jóság,
Ezt két szív jól meggondolja:
Egybül kettőt tenni,
Kettőbül egy lenni,
Kiki ezt jól megfontolja,
Mert ez nem egy vagy két napi rabság,
Hanem hóltig való állandó fogság;
Ez nem bolondság,
S nem is mulatság,
Ez az igaz állandóság!
Ezt tudtodra adnom,
Magam declarálnom
Hiv s igaz szivbül kivántam,
Engem ne késérgess,
Más is mesterséges,
Illyet én nem most próbáltam,
Azért is várom választodat,
Mutassad hív s igaz vóltodat;
Tudjam, kiért égjek,
És miért szenvedjek,
Ird avagy mondd meg voxodat.