Ámbár vadnak sok irigyim,
Érted ezer ellenségim,
De azokat contemnálom,
S az hol lehet, confundálom:
Jobb, legyenek irigyink,
Mintsem szánakodóink.
Mindenképpen agyarkodnak,
Mint az kigyók, követ fújnak,
Egy szivünkbül kettő légyen,
És szerelmünk véget végyen, -
Mind azon munkálkodnak:
De héjában fundálnak.
A kőszál erős s állandó,
Sok szél s vész közt nem hajlandó,
Tudjuk már mink szerelmünket,
Nagy hitünket, hívségünket,
Ez hóltig maradandó:
Nincs mibennünk mulandó.
Dévajság az, mint késértnek,
Hizelkednek, és mást értnek,
Obligálják mindeneket,
S majd kipökik ők sziveket,
Hogy hálóban keritnek,
S azután kinevetnek.
Éljünk azért egy hivségben,
Próbált hivem! egy szivünkben;
Ne gondoljunk mindezekkel,
Rózsát szedjünk tövisekkel,
Csak bizzunk Istenünkben, -
Meg is áld ő mindenben.