Azt gondolom, de nem mondom,
Én jól tudom, de tagadom,
Kihez vagyon vágyódásom,
Én szivemben titkon tartom,
Mert nem jó kiczégérezni,
Szivet szemmel elárúlni:
Ha akarom, megvallom.
Mások ugyan lesegetik,
Pillantásim késérgetik,
Azt gondolják, észreveszik,
Ha pirúlok, megnevetik,
Jégre viszik szerelmemet,
Elolvasztják hív tüzemet,
Szerencsémet irigylik.
Azzal ugyan nem törődöm,
Noha titkon csak gyötrődöm,
Mert kegyessemért sinlődöm,
Kinek mássa nincs ez földön;
Ő is tud titkon szeretni,
Vélem mértében szenvedni,
Vélem élni s meghalni.
Didónak Juno irigye,
Aeneasnak mint vólt ügye?
Lángát szivében se vegye,
Vagy tudja, mikép szenvedje;
Ha sír szive, ő nevessen,
Hogy ha nevet, könyvezhessen:
Szerelmében úgy éljen.
Érted, mint kell confundálni,
Irigyeket contemnálni,
Magát titkon consolálni,
Titkos czélját conserválni,
Nyilván éneklem ezt egynek,
Itt van, tudd meg mégis: kinek? -
Igy köll fügét mutatni.