Ah, mit kinzod én szivemet,
Mikor nem vagy állandó,
Sebeséted bús lelkemet,
Ki csak hozzád hajlandó?!
De nincs haszna szerelmének,
Nincs szünete gyötrelmének,
Engeszteljed,
Ne engedjed,
Szegény legyek romlandó.
Majd megepeszt, mind el is veszt
Szivemnek nagy fájdalma,
Szépségedért, hivségedért
Nincsen semmi nyugalma;
Nem kétséges, szerelmedért
Meg is halni, személyedért,
De nincs haszna,
Ennyi kinja,
Nincsen semmi jutalma.
Ámbár szeretsz, ámbár megvetsz,
De én mégis szeretlek;
Hogy ha gyülölsz, ha meg is ölsz,
Mind egyarányt szeretlek.
Nem változom hivségemben.
Nincs álnokság én szivemben,
Ha nem élek,
Mégsem félek,
Soha el sem felejtlek.
Dicsekedjék én szerelmem,
S legyen példa mindennek,
Az ki légyen, versfejekben
Vagyon neve szegénynek:
Nem is kiván igy szeretni,
Nem is akar gyülöltetni.
Mégis bánjad
És sajnáljad
Illy gyötrelmét szivének.
Emlékezzél mégis arrúl,
Az ki hiven szeretett,
Érdemedért és nevedért
Mindeneket megvetett;
Vedd bé nevit kegyelmedben,
Ámbár maga nincs kedvedben,
El is higyed,
Ne is véljed,
Hogy mást soha szeretett.