Tied vagyok,
Mert már nagyok
Szerelmidnek gyötrelmi;
Bár irhatom
Nem birhatom
Olly szivednek sérelmit;
Bár próbáltom,
Alig álltom,
Eddig is mit szenvedtem:
Megismérem
Gyarló vérem,
Tovább már nem türhetem!
Azt itéltem,
Én ugy véltem,
Hogy tréfa csak szerelmed;
De valóság
S állondóság,
Azért rajtam győzelmed;
Megvetettem
És nevettem,
Maskarának gondoltam;
De nincs gáncsa,
Sőt reváncsa,
Midőn jól megfontoltam.
Kik ismérnek,
Bár késérnek,
Nincs hitele másoknak;
Tekingetnek
S integetnek,
Vagy messéje azoknak;
Kezeidet
Ha szoritják,
Jajt mondanál, gondolom:
De titkossan
Elszenveded,
Én érettem, jól tudom!
El nem érnek,
Bár igérnek
Néked arany hegyeket,
Mentegetnek
S fenyegetnek,
Zománczozzák sziveket;
De te mivel
Vagy szintelen
Nem túdsz semmi szineket,
Megneveted
És megveted
Kincsem, minden kincseket!
Az hiv kőszál
Erőssen áll,
Nem mozditja viz’ habja,
Haboztatnak
Sanyargatnak,
Vagy mégis egynek rabja!
Ezt dicsérem,
Még azt érem
Hogy hiv sirba temetnek,
Jéghamvamban
És poromban
Affectusim égetnek.