Azt megkönyveznéd,
Ha csak neveznéd,
Nem hogy még ha megismernéd! -
Az ki gyötrődik
S majd porrá törődik,
S titkon érted emésztődik,
De egy pár szivnek
És két pár szemnek
Nincsen nálod jutalma:
Mert vagy szines s állhatatlan
S egy szivhez éppen szokatlan,
S igy mint az vak légy,
Bátor ollyan légy,
Könnyebb szivem fájdalma.
Magnest követtem,
Vasat szerettem,
De nem vonszott ő magához;
Annál keménnyebb
Mennél reménnyebb,
Soha ujulást nem hoz;
Magát mutatja
Szivem untatja,
Biztat mivel bár lehetetlen;
Tovább azért, így lássad,
Csak csak magad mulassad:
Immár megvetem
S én is nevetem,
Bár történik véletlen’.
Az mit szenvedtem,
Bár nem vétettem,
Mégis tűröm csendes szívvel;
Csak térj meg s bevégy,
S eretnek ne légy
Nagy istentelenséggel:
Mert más mullandó,
Csak én állandó,
Próbát szenved én szivem.
Megmutatta, bár titkossan
Mert szeretni kell okossan,
Szú s rosda s üdő
Emészt s jövendő,
Mégis lesz vajha hivem!