Te bár légy hiv,
Mégis vagy nyiv,
Ki emészti szivemet;
Bár esküdjél
És kedvezzél,
Nem találod kedvemet:
Mert az tüzet viznek mondod,
Rád szorultam, azt gondolod,
És hogy féltesz, tagadod.
Nem kis méreg
Ollyan féreg,
Az ki titkon halált nyujt.
Pillantással
Ohajtással
Csalárd kötéllel megfújt;
Erre sohajt s arra tekint,
Ezt késérti és másra int,
Igy mutat kétféle szint.
Ezt szorétja,
S azt buritja
Mint a szélvész az remént;
Ezt késérti
S másra érti,
Árnyékra is a napfényt;
Eztet, mondja, boldogétja,
Aztot álnokul hódétja,
Igy szerez sok ezer kint.
Igy figyelmezz,
Ne kegyelmezz,
Tovább nem is akarom;
Csak gyilkos légy
És sirban tégy;
Magam is azt kivánom;
Bátor, más sziv érted égjen,
És halálos sebet szegjen,
Nem irigylem s nem bánom.
Eztet végre!
Én már többre
Nem érkezem: bággyadok;
Mert borullok,
Földre hullok
S mint az lámpás olvadok;
Ezek végső ohajtásim
S halálra vált bucsuzásim,
Ezek hiv affectusim!