Szenvedéssel s az üdővel
Egeket meggyőztem,
Ohajtásim s kivánságim’
Tellyesitettem;
Kit gyors fatum nem engedett,
Rozsda s üdő megemésztett,
Nem kinoz már az kétség,
Való lett az reménység:
Mert szivem már gyúl és ég
Kiben nem lesz vég.
Nehéz volt sok fullánk s nyil közt
Lépes mézet nyerni,
Halál, mirigy és irigy közt
Az édeshez férnyi:
De az kedves és édessebb,
Kiért vérzett sok ezer seb,
Kiért volt hét fájdalom,
Kétség baj és siralom;
De már mind örömre ujult,
Mert hozzám hódult.
Az kit régen meggyűlöltem,
És szivbűl üldöztem,
Agyarkodtam s megvetettem
Soha sem szerettem;
Az egeknek planétája,
Elvégzett sententiája
Örökös rabságban tett,
Szivemre békót vetett,
Szivem neki rendeltetett,
Társnak tétetett,
Megesküdtetett.
Mivel mert minden hatalom
Vagyon az egektül,
Alázatos s engedelmes
Szivem is ezektül;
Bár életre, bár halálra
Esik sorsom, hat- vagy vakra,
Kész már szivem azokra,
Jobb, akár balsorsokra:
Ugy legyen! csak ezen ige
Szerelmemnek vége.