Bárha ellenzenek,
Hogy téged szeretlek;
De én aztat nem bánom, -
Annál jobban kivánom.
Ezren ólálkodnak,
Kémeket tartanak;
De én azt csak nevetem,
S igen könnyen megvetem.
Áskálódnak, bújnak
Kigyókövet fújnak,
Konkolyt hintnek közinkben:
De nem ártnak szivünkben.
Ezek irigylenek,
Azok pedig féltnek,
Hazugsággal üldöznek,
Kurva az anyja ezeknek.
Úgy szokott az lenni,
Jónak véghez menni;
Mert ki akar szeretni,
Kell is annak szenvedni.
Ezek végét várom,
Bár nyerek, bár károm,
Megpróbálom, hiv Bárom!
Szivem néked elzárom.
Bár sorsunk szomorú,
S reményünk homorú,
Irígyink ravasz örve
Üdővel lesz megtörve.
Szeret édes izet
Medve lépes mézet;
Ki hág uborkafára?
Bizzák körmes macskára.
Bár némely goromba,
Töretlen otromba,
Truczra mind el köll türnyi,
Préssel jó szőlőt szürni.
Jó dolga némelynek,
Mint kalmár ebének;
Van némelynek nagy gőzi,
Még is konczát más főzi.
Bár szórjam s rád hintsem
Mindenemet, kincsem;
De csak egy ennek czélja,
Kemény szived aczélja!
Néked csak az héja,
Hogy nem vagyok héja;
Mert vagyok engedelmes,
Soha sem győzedelmes.
Bagolynak sólyomja
Van különös fia,
Mint kakuknak más költi,
Mégis fészkét bétölti.
Ez nyájasság s messe,
Kiki fejtegesse;
Én magamban titkolom,
És, mint értem, gondolom.
Azért megvizsgálja,
Bölcs ha kitalálja:
Senki magára ne vegye
És hallgasson s légyen vége.