Én kesergek és epedek
Mint remetesziv,
Jut eszemben, tün szivemben,
Volt-e vajha hiv?!
De reménlem, hogy megéri,
Hogy az Isten ott megveri,
Az hol nem vólt hiv
Bár vas szivem vólna nékem,
Mégis hajlandó,
Más szive ha magnes vólna;
Néked áldozó;
Desperálni s elpártúlni
Bizony csak annak való,
Ki nem állandó - vagy:
Ki maga sem jó.
Ha próbát tett s pártúló lett,
Közöm hozzá nincs,
Koczkát vetett, azért mit nyert,
Övé az az kincs;
Én is vélem s úgy itélem,
Az ég megáld trucczára
S boszúságára.
Az örököt az zálogért
Múnka elhadni,
Az állhatatlan föcskével
Csak csak távozni;
Minden szinet kigondolni,
S álmokbúl is valót tenni,
Hitit megszegni.
Még is kész én mindenekre,
Kész az készségre,
Olajágra és fegyverre,
Engedelemre,
Inkább én irgalmassággal
Vétek, mintsem igazsággal,
Halál életre.