Bár gondolod
És tagadod,
Hogy én sohasem szerettelek,
Hogy titkosan
És okosan
Tűrtem, nem kedveltelek:
Rosszra ne véld,
Jóra itéld;
Az nagyobb kín,
Ha titkos szín.
Most is bágyadok, lankadok,
Elolvadok!
Ah úgy bánom,
Ha kivánom,
Hogy jaj! más szívet szeressél;
De megbánod
És megszánod,
Hahogy híved éri veszély.
Kit átkoztál?
Mit fogadtál?
Tőled nem vál
Élet halál;
Engem így próbáltál, vexáltál
S confundáltál.
Csak kérkedjél
S dicsekedjél,
Van ezer rabja szivednek;
Nem kisértlek,
Úgy is értlek:
Nincs már érdeme hívednek;
Mégis borul
Hozzád hódul,
Meglángozik,
És áldozik
Igaz szivének,
S hív reménye.
Szép volt Dido,
De Cupido
Egyért egy szívét sértette,
Egyért epedt
És szenvedett,
Mert többét nem, nem szerette.
Ne légy többnek,
És csak egynek
Szív kegyese
S hív jegyese,
Édese s egyes kedvese,
Szerelmese.
A vér nem víz,
Benned van íz,
Ki még érettem él és ég;
Van még oly ér,
Kiben csöpp vér,
Ki pulsusodban ver már rég:
Ha pedig nincs,
Egy csöpp vér sincs,
S így bánsz vélem,
Úgy ételem
Lesz az egekben igazság, irgalmasság
És boszúság.
Ki ez légyen,
Ámbár szégyen,
Hogy nekie kell ezt írnom,
Már nincs neve,
Mert nincs heve;
Igy kell könyeznem és sírnom.
Én mindenre,
Tűz és vízre
Vagyok készen;
Bármi lészen,
Bízom magamat szívedre
S nagy hitedre!