Én véreim, akiket közös átkunk
Vett el tőlünk s szakított messze-messze,
Tán túl-sokszor jutunk az eszetekbe.
Hajh, pedig a magyar élet rohan már
S özönvizéből csak az, ki kilábol,
Kit rút Közeltől messze-csal a Távol.
Messzi-magyarok, jaj, be irigyellek:
Itthon már minden elvesztve előre
S boldogok vagytok: messze vagytok tőle.