Testem: vitéz, kemény pajtásom,
Híven ugrott értem tűzbe, vérbe,
De most már nagyon kopott
Hajdantan büszke vértje.
E gyötrött földi-hüvelyt áldom,
Mert ha szól hozzá az Élet hangja,
Hegyezi beteg fülét
S fiatalon fogadja.
Voltunk s halunk, mint jó bajtársak,
Homlokunk nyirkos gödörbe ejtjük
S ha volt egymáshoz hibánk,
Egymásért elfelejtjük.
Hiszen nem is az Élet nagy szó,
De az élet bús megérezése,
Testem vidám fiú volt,
Nem leszek rossz Jób én se.