Gyermektelen, diák-fiatlan,
Dallal kell Tavaszban futkosnod,
Diákosan és megriadtan.
Vén láboddal meg ne botoljál,
Szaladj, ha Tavaszra esküdtél,
Minthogyha magad fia volnál.
Vén úrfi, hajh, ki, ki a rétre,
Ott szállnak a lepkék s leányok,
Csúfoló zaj füled ne érje.
Parancsol a szent Tavasz-lárma,
Illat, sirás, dac és esengés,
Minden, mi a fiadra várna.
Biz’ a könnyek nem jönnek könnyen
S az odaadás sem halálos
S megvakulhatsz a fényözönben.
De fia lettél önmagadnak
S el kell járnod a Tavasz táncát,
Ha az inaid megszakadnak.
Hűség nélkül hűnek kell lenned
És bánat nélkül bánatosnak,
Mikor dámáid elengednek.
Mikor a nóták elbocsátnak,
Fütty-nótára kell csücsörítned
Vén ajkadat, bús, csorba szádat.
Mikor mindenek elmaradnak,
Seregben kell magadat látnod,
Kit ifjui vágyak ragadnak.
Fiad helyett vagy futós, dőre,
Halálig kell élned Tavaszban:
Tavasz van, úrfi, föl, előre.