Viaskodik, csatáz a lelkem,
Hogy önnön-gyászát csak hazudja,
Hogy útja a bolondok útja
És én magam még meg se leltem...
Viaskodik, csatáz a felhő,
Hogy ő eget bevenni jött el
S a szomjas földre hull özönnel,
Ha perce, a lehullás, eljő.
A felhő csak úgy sejt az égrül,
Én már vagy kétszer belenéztem
S nem láttam mást a ködnél mégsem.
Lehullani csatázás nélkül:
Ez nagy!... S így szólni a viharban,
Lehullottam, de - így akartam.
Én édes, első asszonyom,
Tudásnak érett almafája:
Te bűnöd az én Gascogne-om!...
Ki asszonycsókot kért s kapott már,
Sem bolond, sem bölcs nem lehet,
Gőggel telt lelke csak sajog, vár...
Én édes, első asszonyom,
Te általad lettem futó bölcs,
Te bűnöd az én Gascogne-om!...