Sírva gondolok rá,
Mikor a kevélység volt uram,
Sírva és szomoruan.
Bécsnek szállt a tábor
S a sok vidám, vad kalandozót,
Ím, elnyelte a bozót.
Bécs és minden ellen
Nem támadhat egyszerre magyar,
Ha száz harcot nem kavar.
Jó vagyunk egy harcra,
De először mindig itt belül
Üssünk szét kegyetlenül.
Az egész világgal
Rendünk egyszerre úgyse leszen.
De itthon: félelmesen.
Minden árulókkal
Számoltunk volna itthon előbb,
Mi, a híres kérkedők.
Lopó nagyurakkal,
Kik nyakunkon tartják jármokat,
Beszéltünk volna sokat.
Bécs megmaradt volna,
Előkelőn, ravaszul, bután,
Porciónak azután.
Az itthoni Béccsel
Kellett volna végezni előbb,
Vitéz, kuruc tervelők.
Előbb itthon rendet
Csinálnának kuruc csapatok,
Ütvén grófot s nagy papot.
Azután, tudom már,
Mindennek eljön az ő sora,
Minden bűnnek ostora.
Mi másképp csináltuk,
Szép öcsém - mi kevélyek valánk
S kár, ha a magyar falánk.
Sírva gondolok rá,
Mikor a kevélység volt uram,
Sírva és szomoruan.