Pimasz, szép arccal látszik, hogy akar,
De közben búsan lekönyököl,
Nyög, sír, ez az én fajtám, a magyar.
Olykor utálom, néha szeretem:
Ennyi emberséges bánatot
Nem adott volna más fajta nekem.
Van-e célja és nagy akarata,
Hoz-e valamit, ami övé,
Ami magyar, ami igaz maga?
Van-e nagy, ős küzdésünknek neve,
Vagy elvérezünk névtelenül,
Mint a kóbor tigrisek serege?
Ez a mi szép, koldus, úri fajunk
Nyugtalanít: példája vagyok:
Ha meghalunk, majd egyformán halunk.
Pimasz, szép arcot talál a Halál
S szeretőnkért rejtjük a bánatunk,
Szeretőnkért, ki a tilosba jár.