NEM ÉLEK ÉN TOVÁBB...

Nem élek én tovább, Csupán addig élek, Amíg a szivemből Felfakad az ének;

Amíg a lelkemet Sírhatom a dalba, Amíg lángra gerjeszt Ihletés hatalma;

Amíg titkos órán Reám száll a bánat, Feketén, komoran, Mintha a világnak

Végzetszerű átkát Csakis én érezném, Tépődve annyi bús, Megfejtetlen eszmén.

Nem élek én tovább, Csupán addig élek, Míg vérező szívvel Ezernyi kétség közt

Még mindig remélek. Míg az örök eszmét, Míg az örök szépet Keresem, imádom,

Míg egy ábrándvilág Lesz az én világom, Melyet én kormányzok, Melyet én teremtek,

Amelyről dalaim Annyi szépet zengnek. Nem élek én tovább, Csupán addig élek,

Amíg szerelmemért Szerelmet remélek; Amíg mint eszménykép Ragyog le szívemnek

Szentelt oltárára A nő, a teremtés Legszebb koronája. Nem élek én tovább,

Nem élek csak addig, Amíg a szívemen Ezer kínos kérdés Keresztül nyilallik;

Amíg nyugodalmat Egy percre se leltem, Amíg egy világért Gyötrődik a lelkem.

...De ha az életnek Piszkos, jeges árja Magával ragadna S kialudnék tőle

Szivem régi lángja; Hogyha örök hitem, Hogyha minden vágyam Örökre elszállna

S annyi tépő kétség, Siratott reménység Fás közönnyé válna; Na titkos órákon

Nem szállna szívemből, Nem zengne ajkamon Biztatón az ének - Ne éljek én tovább,

Mit adhat már akkor Énnekem az élet?!...