Megfogyott az Ég esője,
Mint a régi magyar virtus
S olyan száraz a világ,
Hogy nem olthat már ezen
Még ezer akónyi bús vér.
Olyan száraz a szivünk is,
Hogy a lucskos förtelmeknek,
Miként egy szomjas szivacs,
Álmosan és szomjasan,
Telhetetlen hull elébük.
Száraz az itt-maradt lárma,
Szerelem, bűn, jóság, minden,
Száraz a rettenetes,
Száraz a jámbor, fehér,
Száraz bennünk a jó Isten.
És az eszünk nagyon száraz,
Kire olyan büszkék voltunk,
Ide-oda nézeget
S mint sok kölykű hős halott,
Olyan árván hagy bennünket.