Este, őszi este,
Milánóban, a dóm előtt
Valami a szivünkre hullt
S a szívünket összesebezte.
És vérezve, fájva
Csókoltuk egymás szemeit
S kérdeztük egymást véresen,
Vajon-vajon kinek az átka?
S a dóm némán terpedt
Őszben, ködben az Ég felé:
Kicsúfolt és kikacagott
Egy bűnös, büszke, bús szerelmet.