KÖLTÖZÉS ÁTOK-VÁROSBÓL

Nekropoliszban zene zendült Egy süket, őszi napon. Én már meghaltam akkor régen S feküdtem vörös ravatalon.

Sírt az ajtóm. Csöndben belépett Valaki és nevetett, Valaki, kiért sokat sírtam S akit halottan is szeretek.

Megsimogatta sárga arcom És kacagott, kacagott: »Fény-emberem, idekerültél? Csúf Budapest a ravatalod?«

»Hát nem emlékszel már a fényre, Mely déli sírokra száll? Itt Budapesten csúf az élet S ezerszer csúfabb a halál.«

»Gyere innen Átok-városból, Gyere, halottam, velem, Itt nem lehet szépet álmodni, Itt nincsen könnyes, nagy szerelem.«

És kezeim puhán megfogta És kacagott, kacagott S azóta déli temetőbe Készül egy szegény halott, halott.